Hétpárti parlament alakul Romániában, miután a hétvégén lezajlott választásokon két kisebb, a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kivált politikusok által létrehozott új párt, az SOS Romania és a Fiatal Emberek Pártja (POT) is parlamenti képviseletet szerzett.
Címke: Kolozs megye
Romániai választások – Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért
Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért –…
Idényzárás a Liga 4-ben
A hétvégi fordulóval pontot tettek a Liga 4 őszi idényére, egy elhalasztott mérkőzés kivételével. Nem volt éppen eseménymentes a 14. forduló.
Döntetlennel tért haza Kudzsirról a Dési Unirea
Kezd beválni a Dési Unirea edzőjének jóslata, ugyanis a bajnokság elején utalva a játékoskeret utolsó pillanatban való kialakulására Adrian Falub kijelentette, időben kell telnie, amíg a csapat összeszokik. De, milyen igaza volt a dési születésű mesternek.
Négygólos hócsata Désen
Már megszokott dolog, a Dési Unirea hazai mérkőzéseit mindig pénteken bonyolítja le . A 13. forduló nem hozott sok szerencsét az alakulatnak, ugyanis a hétvégi találkozó reggelén hólepel borította a municipiumot, beleértve természetesen a sétatéri stadiont is.
Magabiztos szamosújvári győzelem
Magabiztos győzelmet aratott a Szamosújvári Atletic Olimpia női csapata a női Superliga 13. fordulójában, a Gyulafehérvári CS Unirea ellen, a sétatéri Olimpia Stadionon. A szamosújváriak 5-2-re győztek a vendégek fellett.
Borkóstoló Désen: Székelyhíd ízei és illatai
Borkostolót szervez Désen a Kádár József Kulturális Egyesület, 2024. november 21-én, 19 órától a dési Városi Múzeumban.
Magabiztos győzelem Nagyszebenben
A női Superliga 12. fordulójában, a Szamosújvári Atletic Olimpia és az FC Hermannstadt közötti mérkőzés eredménye 4-1 volt a szamosújvári csapat számára.
Kiütéses szamosújvári siker
A forduló utolsó mérkőzésén, Nagyiklódon a szamosújvári Atletic Olimpia meglepetésszerűen 6-1 (3-0) â-re nyert a gyengén szereplő Unirea ellen.
Élő Nemzeti Kincs – Filep Erzsébet
Napjainkban érkezett az örömhír: a széki származású szamosújvári Filep Erzsébet népviseletkészítőt az Élő Nemzeti Kincs címmel tüntették ki.