0
0
Tasnádi István Szilárd 1991-ben született Szamosújváron. A szamosújvári Petru Maior elméleti Líceum magyar tagozatán végezte középiskolai tanulmányait, majd pedig a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, és ugyanitt szakosodott a mesterképzés során büntető és kriminalisztikai jogterületre.
2016-ban gyakorló ügyvéd lett, szakterülete: büntetőjog, közigazgatás és kereskedelem. Ugyanebben az évben lett jogi tanácsadó, a Kolozs megyei RMDSZ-nél.
2021-tavaszán Kolozs megye prefektusa lett, majd egy évvel később, 2022 elejétől alprefektusi tisztségben folytatja munkáját.
A lenti interjút 2022. augusztus 31-én rögzítettük saját irodájában.
Riti József Attila
Tasnádi István Szilárd – alprefektus
RJA: Kezdjük rögtön az elejétől mesélte nekünk, hogyan lettél az RMDSZ jogtanácsosa?
TISZ: Ha jól emlékszem, 2015-ben egy gyakornoki programon voltam a képviselőházban, és egy kis ízelítőt is nyertem a parlamenti tevékenységből. Akkor már épp átvoltam az ügyvédi vizsgán esve, és még nem volt eldőlve, hogy Kolozsváron vagy Bukarestben fogok egy ügyvédi cégnél dolgozni, annak függvényében, hogy a feleségem is hol következett majd, hogy dolgozzon. Addig is, ameddig gondolkoztam, úgy véltem, hogy jól fogna egy kis parlamenti gyakornokság. Miután végül eldöntött minden, Kolozsváron kezdtem el ügyvédkedni. Hazajöttem a parlamenti kéthetes gyakornokságból, és akkor megkérdezték a Kolozsvári kollégát Gézáék, Imréék, Botiék, hogy nem vállalnám el az RMDSZ-nél az ingyenes jogi tanácsadást, mert ezzel le voltak állva egy ideje. Azt válaszoltam, hogy szívesen segítek. Esetleg majd közben beszállok különböző tevékenységbe is, ha kell. Így is kezdtük. Először is elkezdtem az ingyenes jogi tanácsadást, amit hetente megszerveztünk, és nagyon nagy számban jelentkeztek a megye lakosai. Utána elkezdtem a Kifort és a megyei RMDSZ-t képviselni különböző perekben. Utána elkezdtem a Kiforban tevékenykedni, majd Kifor cenzor lettem, a megyei küldöttek tanácsának voltam a tagja, és egy rövid időn belül már a szövetség etikai és fegyelmi bizottságának a tagja is voltam.
RJA: Jogtanácsosként melyek voltak a legnagyobb kihívásaid?
TISZ: Hát valójában az a legnagyobb, legnagyobb probléma, ami nyomasztotta a megye lakosait az inkább ingatlanproblémákkal, nyugdíjpontok kiszámolásával és örökösödésekkel volt kapcsolatban.
RJA: Egy évig voltál Kolozs megye prefektusa, hogyan lettél te prefektus?
TISZ: Hát azt tavaly év elején kérdezték meg Csoma Boti és Antal Géza, hogy ha egy esetleges, úgy állna össze az az egész konstelláció, hogy prefektus vagy alprefektus lehetnék, vállalnám-e? Mondtam, hogy persze vállalnám. Akkor még ügyvéd voltam, és telt az idő, és megkérdezték még egyszer, hogy tényleg vállalom? Mondtam, persze marad, amit mondtam. Akkor persze a kinevezésem előtt egy másfél két hónappal már kiderült, hogy ki hol lesz prefektus, alprefektus és mikor. Amikor ezt eldöntötték éjjel nappal folytak a koalíciós tárgyalások, és tudom, hogy egy hétköznap reggel, miután felébredtem, készültem az irodába mennem. Pont perem is volt Zilahon, és mondta a feleségem, hogy a telefonom tele van üzenetekkel. Biztos nincs valami fontos üzenet, és mondtam, nem tudom, biztos hívtak volna, ha fontos. Megnéztem telefonon, s láttam, hogy Csoma Botitól is van egy üzenetem, amit éjjel olyan 3-4 óra felé küldött nekem. Annyit írt, hogy prefektus vagy. Azzal elindult az aznapi tevékenységem, attól a perctől kezdődően folyton hívott sajtó, meg az emberek gratuláltak. Mindenhol meg voltam jelenve és úgy kellemesen lepett meg. Nekem nagy megtiszteltetés volt az, hogy hittek bennem a kollegák, és engem bíztak meg ezzel a feladattal, és bátran vállalnám bármikor, is ugyanígy cselekednék bármikor.
RJA: Magyarként nem lehetett könnyű betölteni ezt a tisztséget. Milyen akadályokba ütköztek, és hogyan küzdötted le őket?
TISZ: Hát akadályok jóformán nem voltak a legelején. Azt tudjuk, hogy nem volt személyes problémája egyik politikai pártnak. Sem a liberálisoknak, sem az USR-nek, sem a szociáldemokratáknak sem volt semmilyen személyes problémájuk velem. Viszont volt egy bizonyos elégedetlenség, a megye szintén, hogy miért lettem én a prefektus? Ez ennek valójában két vetülete is volt, mert Kolozs megyében még sosem volt magyar prefektus, és Romániában még nem volt ilyen fiatal prefektus, mint én, s akkor ezzel indultam. Ezzel az úgymond ajándékkal tudtam a feladatnak vágni, de szerencsére túlestem mindenen. Ilyen román-magyar provokációk nem voltak. Egyedül egy provokáció volt, ami valójában anonim is volt. A mandátum második napján kaptunk egy e-mailt, hogy Magyarország főkonzulátusa épületén miért nincs kitéve a román zászló is. Elég elegánsan válaszoltunk. Tudtam, hogy vannak különböző nemzetközi konvenciók, amiket be kell tartani, s hogy a konzulátus az nem román területhez tartozik. Semmi köze nincs a román államhoz. De azt akartam valójában elérni, hogy ne mindig az legyen, mint addig, hogy jön egy ilyen felszólítás, mi pedig felszólítjuk a konzulátust, ami teljesen nem diplomata eljárás, mert csak a külügy szólíthatja fel. Beszereztem azt az átiratot a külügytől, ami véglegesen pontosítja azt, hogy a nagykövetségek, konzulátusok, azok nem román terület, és nem kell román zászló. Ezt az átiratot bármikor lehet majd használni. Mondtam a kollégáknak, ha eddig nem esett erről szó, akkor mostantól már van egy átirat a külügytől, amit bármikor lehet majd használni. Mandátumom alatt nem volt más nagyobb román-magyar ellentét.
RJA: A legrosszabbkor, a Covid 19 járvány idején töltötted be a tisztséget. Milyen új helyzeteket hozott, és hogyan oldottad meg őket?
TISZ: Hát Kihívás volt. Sokan is mondták nekem, barátok, rokonok, hogy biztos te ezt akarod, most ilyen bonyolult helyzetben? Covid helyzettől mindenki mindenkit figyel, mindenki, mindenki rád ordít, hogy milyen intézkedéseket hozol meg. Elsősorban az intézkedések, a jogi intézkedések voltak a legnehezebbek. Habár amilyen egyszerűek, olyan nehéznek tűntek. Egyszerűek voltak azért, mert mi megyei szinten nem csináltunk mást, mint a kormányhatározatokat megyei szinten alkalmazni. Olyan szinten nehéz is volt, mert el tudtuk magyarázni az embereknek, de ezt nem értették meg, vagy nem akarták egyesek megérteni, hogy nem mi vagyunk azok, akik ezeket döntöttük. Persze megjelentek azok a cikkek is, hogy a prefektus, mármint én, zöld utat adtam az Untoldak, mikor nekem semmi közöm nem volt hozzá. Emiatt rengeteg szidás jött, beszóltak, bekommenteltek mindenhova, hogy igen, bezzeg, mert az Untoldot megengedtem. Nekem személyesen nem volt annyira nehéz, mert jogász lévén tudtam, hogy kell meghozni őket. Tudtam, hogy kell egy törvénykezést értékelni, hogy kell lefordítani jogi nyelvre úgy, hogy megértsük, hogy mennyi az a 15 nap, mennyi az a 7 nap, mikor lép érvénybe, mikor veszti hatályát, melyből abszolút minden lépésre ki volt számolva. A másik, ami tényleg nehéz volt, az a kórházaknak a rendezése. Mert ott persze minden kórháznak megvan az egoja. Minden minden kórház azt szerette volna, hogy ne legyen covid korház. Számtalan olyan gyűlésünk is volt, amikor összehívtam az összes kórházigazgatót, és a minden gyűlés végén azon maradtunk, hogy megyünk így előre, hogy akkor mindegyik marad covidvonalban. Mindig mikor úgy volt, hogy hogy csökkentek a covid ágyak, akkor megpróbáltam őket meggyőzni, hogy növeljék az ágyak számát. Én, miután ki lettem nevezve, nem volt olyan kórház, ha jól emlékszem, hogy csak covid betegeket kezeljen. Mindig úgy próbáltuk az összes kórházat igazgatni, hogy maradjon saját patológiai kezelésre is hely.
RJA: A járványon kívül milyen egyéb problémákba ütköztél?
TISZ: Egy alkalommal féltem, amikor úgy volt, hogy ténylegesen baj fog keletkezni az, amikor a gátat átömléséről volt szó. Ortodox húsvét vasárnap éjszakáján még három méter volt a gát tetejéig és a víz elárasztja az egész falut. Akkor a tűzoltó tábornokkal ketten kimentünk éjjel a gátra és ott voltunk majdnem reggelig. Persze minden intézkedést meghoztam, és vízügyektől a gát kezelőkig, a Hidrolectricáig abszolút mindenkivel beszéltem még azon éjjel. Felhívtam a Hidroelecticat és mondtam, hogy a gátat meg kell engedni, lassan le kell engedni a vizet, mert ha a víz kiönt, akkor sokkal nagyobb mennyiség megy át, mint ha megengedjük. A vízet lassan megengedték és a gát alján egy kis patak keletkezett, ami szépen a házak között el is folyt. A meder az már megvolt, és végül az eső is elállt, és a vízszint is csökkent. A gátban nem lett nagyobb probléma, de ez tényleg nagy stresszt okozott nekem.
Ami eléggé ösztönzött engem, hogy mind többet és többet tegyek. az a prefektusi hivatalnak a felújítása volt. Teljes felújításon még nem esett át a prefektusi hivatal, és már ott voltunk, hogy majdnem 2-3 hetente egy bizonyos rész a külső vakolatból omlott le, s esett le az épület mellé. Azt tudom, hogy első sorban ez életveszélyes. Második sorban a prefektusi hivatal egy műemlék épület. A prefektusi hivatalnak pedig meg kell legyen a saját szerepe, saját helye és saját jellege a városban. Ezért is ösztönzött ez a projekt.
RJA: Melyik volt a legnagyobb megvalósításod prefektusként?
TISZ: Hát ezt mondanám, a prefektusi hivatalnak a felújítását.
RJA: A legnagyobb kudarcot?
TISZ: Kudarcom nem volt. Hál Istennek nem volt kudarc sem.
RJA: Mit lehetne tenni a magyarellenesség megfékezésére? Mert az elmúlt nyáron volt rá példa, ha nem is helyi szinten, de Erdélyben volt.
TISZ: Hát elsősorban szerintem azt kell most megmutatnunk, hogy igenis kompetensek vagyunk, hogy megtudjuk állni a helyünket, és nem jelentünk semmilyen veszélyt abszolút senkinek se. Ezt kérdezték tőlem. A román sajtó is kérdezte az elején, hogy mit tudnak csinálni, mint magyar prefektus, ami nem lenne kedvére a liberálisoknak? Én mondtam, hogy nem tudom, van úgymond ilyen irtózásuk, de én nem azért vagyok itt, hogy rosszat csináljak valakinek, hanem azért, hogy jót tegyek mindenkiért. És persze a magyarokat is képviselem olyan esetekben, mikor igazságtalanság vagy törvénytelenség megy végbe.
RJA: Szamosújvár szülöttje vagy, de Székről származol. Mennyire segített származásod pályafutásod alatt?
TISZ: Hát szerintem sokkal jobban átéltem, és sokkal jobban tudtam megbecsülni azokat a lépéseket, amelyeket megtettem líceumtól kezdve, vagy akár kisiskolás koromtól kezdve minden tanítási ciklusban. Minden tanáromra emlékszek, és minden tanáromtól megpróbáltam kiszűrni egy olyan elvet, ami nekem, jóllehet az életben. Nem voltam az a típus, és nem is lehettem az a típus, aki abszolút mindent megenged magának, és nem tud értékelni abszolút semmit. Bármit, amit tettem, azt tudom, hogy saját kezeim által tettem. Persze nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hogy mindenben támogattak, és ösztönöztek, hogy mindig jó tanuló legyek. De ugyanakkor köszönhetem a mostani szűk körű családomnak, feleségemnek, kislányomnak, hogy hogy bármilyen kihívás volt az életem, és bármilyen esély adódott, mindig bátorítottak. Soha nem mondták azt, hogy ha tudod, lehet kevesebb időd marad a családdal. Ezért is, amikor szabadidőm van mindig megpróbálok a családdal lenni. Meg tudom köszönni a családomnak, hogy engem segítenek és persze a kollégáknak is. Volt esélyem a Kolozs megyei RMDSZ-nél olyan kollégákra lelni, akik mindig bátorítottak és mindig bíztak bennem. Az ilyen emberek van bárkire építő hatással lehetnek.
RJA: Úgy a szamosújváriak, mint a székiek, de úgy általában a megye magyarsága büszke rád. Mennyire érezted ezt másfél éves prefektusi és alprefektusi pályafutásod alatt?
RJA: Én tudom, mindenkivel, mindegyik helyi vezetővel, helyi emberrel, akit bizonyos kontextusban megismerhettem, nem feltétlenül politikussal vagy polgármester alpolgármesterrel, vagy elöljáróval találkoztam, bárhova mentem a megyében mindig úgy éreztem, hogy szeretnek. Habár fiatal voltam, sosem éreztették velem azt, te túl fiatal vagyok. Szamosújvárra mindig hazajártam, de ott, mivel nincsen vezetőségben polgármesteri hivatal szinten az RMDSZ, ott nem volt annyira nagy kötődésem. A helyi önkormányzattal, viszont az iskolával, a tanácsosokkal, a helyi vezetőinkkel ott mindig kaptunk bizonyos tevékenységet, amikben tudunk együttműködni, segíteni. Széken sokszor kérdezték tőlem, hogy te azóta teszed fel a széki kalapot amióta prefektus vagy? Mondtam nekem négy-öt éve a kocsimban van a széki kalap. Mindig, mikor végre megyek a nagyszüleimhez, mindig felteszem, és mindig úgy feltölt energiával, mikor Széken járok. Sajnos nem sikerült mindig épp úgy eljutnom székre, ahogy tervezem. Szent Bertalan napján szerettem volna menni, csak épp közbejött a projekttel megint valami, és nem sikerült. Ezt nagyon-nagyon bánom, de mindig szívesen megyek bárhova.
RJA: Van olyan projekted, amit prefektusként elkezdtél, és nem tudtad befejezni, illetve a alprefektusként terjesztett be?
TISZ: Olyan nincs, hogy prefektusként fejeztem be, de van, amit alprefektusként még csinálom. Ez a prefektus hivatalnak a felújítása. Elkezdtem prefektusként, és most, hogy megtörtént a csere a kolléganőmmel én lettem felhatalmazva továbbra is a projekttel foglalkozok, mivel én kezdtem el, én kaptam az aláírási jogot, a finanszírozási szerződésnek aláírási jogát. Én írtam alá minden dokumentumot, írottcsomót, amit benyújtottunk a belügyhöz. Mindent én írtam alá fizikailag vagy elektronikus aláírással, és remélem, hogy meg fogom érni azt a napot, amikor legalább aláírom azt a szerződést, hogy elköltözünk a kollegákkal egy másik épületbe, mert a prefektusi hivatal ki kell üríteni, mert elkezdődnek a munkálatok. Elméletileg tíz-tizenkét hónapba fog telni most a tervezés, és utána kezdődik majd a kétéves kivitelezés, ami több mint valószínű majdnem száz százalék, hogy nem lesz meg két év alatt, mint a projektben, ahogy elő van írva, de a lényeg az, hogy lássuk a projektet előrelépni.
RJA: Alprefektusként mi a hatásköröd?
TISZ: Alprefektusként úgymond a sürgősségi esetekkel foglalkozom, a dekoncentrált szervezeteknek az irányításával, az útlevelekkel, az Autói Iktatási Hivatallal és egyes esetekben a jogi osztállyal is.
RJA: Milyen terveid vannak a közel és a távoli jövőben?
TISZ: Hát ez épp úgy van, ahogy eddig is volt. A kontextus adja a jövőt. Én, amit elkezdtem, azt szeretném tovább is vinni, szeretnék akár egy karriert is építeni ebből. Mindig az az ember voltam, és te tudod, tudjátok, hogy amikor iskolában is voltam mindig a tökéletességet kerestem, és szeretnék tényleg karriert építeni ebből is. Nem szeretem azt a jobbra balra lépést, hogy egyikből kilépünk, visszalépünk a másikba, eltelik három négy hónap, akkor megint visszalépünk, s akkor egyfolytában cikcakkban szaladgálunk, de bármiben, amiben a kollégáimat a jövőben segíteni fogom tudni, ezt meg is fogom tenni, és amivel megbíznak, azt el is fogom végezni.
RJA: Most az utolsó kérdés, üzennél valamit a szamosújváriaknak, illetve az iskola diákjainak?
TISZ: Elsősorban köszönöm a szamosújváriaknak, így általában a támogatást és az otthoniaknak, hogy mindig otthonosan éreztem magamat. A diákoknak azt szeretném üzenni, hogy bízzanak a tanárjaikban, ugyanazokkal a tanárokkal végeztünk a mi generációnk és több generáció is. Az összes tanár, aki Kemény Zsigmondban tanít jó szakember. Amit mindenkinek tudok ajánlani az, hogy próbálják minél feljebb emelni a mércét, fel a fejjel és előre nézni!
RJA: Köszönjük szépen és további sok sikert!
TISZ: Én köszönöm!
