Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 13 Second

             A hétközi fordulóban már jobb eredményt ért el a Dési Unirea röplabdacsapata, igaz a táblázat utolsó helyezettjével, a Temesvári UV együttesével szemben. Éppen jókor jött ez a találkozó (mármint egy gyengébb együttessel szemben), hiszen a sorozatos vereség után kissé felrázta Ovidiu Tămaş edző tanítványait, akik visszanyerték önbizalmukat. A dési tréner még azt is megengedte magának, hogy a hazai meccsen a játékoskeret minden tagját pályára küldje, mintegy kihasználva az alkalmat egy náluk sokkal alacsonyabb színvonalú alakulattal szemben. Amolyan edzőmérkőzésnek lehettek szemtanúi a sétatéri sportcsarnokban helyet foglaló szurkolók, akik már alig várták, hogy nyerjenek kedvenceik. Ami meg is történt, ugyanis az Unirea simán nyert 3-0 arányban. Csak a harmadik szettben volt szorosabb az eredmény, a játék többi részét fölényesen uralták a hazaiak, akik függetlenül az ellenféltől a hétközi fordulóban már jobban szerepeltek, különösen a múlt fordulóban a Bukaresti Olimpia Titanii gárdájával szembeni játékhoz képest. A temesváriak ellen lelkesedés és odaadás szempontjából is kitűntek a désiek, akik meg akarták mutatni, valójában mire is képesek. A hazaiaktól Curuia Pop volt a legeredményesebb játékos 15 ponttal, míg a vendégektől csak Drăgan nevét említjük, aki a szerda esti összecsapáson 8 pontot ért el.

         A hétvégi 15.fordulóban is aránylag könnyű ellenféllel kerül szembe az Unirea, Bukarestben a Rapid vendégeként próbál újabb pontokat szerezni.

Székely Csaba

A tabella állása

forrás: https://www.flashscore.ro/volei/romania/divizia-a1/clasament/

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: