Ugrás a tartalomra
Erdélyi hírek

Zsidó napok kezdődtek Kolozsváron

Kolozsvár, 2022. november 3., csütörtök (MTI) - Radnóti Miklós emlékét idéző verses zenés műsorral kezdődött csütörtök este a hetedik Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozata.

2 perc olvasásRiti József Attila

Kolozsvár, 2022. november 3. Résztvevők a hetedik Kolozsvári Zsidó Napok megnyitóján a kolozsvári neológ zsinagógában 2022. november 3-án. MTI/Kiss Gábor

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
    Kolozsvár, 2022. november 3., csütörtök (MTI) – Radnóti Miklós emlékét idéző verses zenés műsorral kezdődött csütörtök este a hetedik Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozata.

    A rendezvénysorozat megnyitóján első alkalommal tekinthette meg a szélesebb közönség is a felújított kolozsvári neológ zsinagógát. Amint Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke fogalmazott, az esemény ezért avatóünnepségnek is tekinthető.
    Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője köszöntő beszédében azt hangsúlyozta: Kolozsvárt a zsidó közösség által teremtett szellemi és anyagi kincsek miatt is nevezték kincses városnak. A politikus megjegyezte: a zsidóság 2000 éve diaszpórában él, és sok nemzet kultúrájának az elemeit olvasztotta magába. Ezért híd is volt a kultúrák között, és a tolerancia üzenetét hordozta magában. Úgy vélte, a mai kolozsváriaknak kevés alkalmuk van találkozni a zsidó kultúrával, érdemes tehát kihasználniuk a zsidó napok rendezvényeit.
    A Magyarország kolozsvári főkonzulátusa nevében szóló Mile Balázs konzul arra emlékeztetett, hogy az európai kultúra a görög-római és a zsidó-keresztény hagyomány alapján épült fel. A konzul nagy dolognak nevezte, hogy a koronavírus-járvány miatti két évi kényszerszünet után „újra találkozhatunk a zsidó hagyomány kincseivel, kultúránk alapjaival, és ezáltal önmagunkkal is”.
    A Kolozsvári Zsidó Napokat a Kolozsvár Társaság és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezte a Határtalan Kultúra Program keretében. A vasárnapig tartó rendezvénysorozaton koncertekre, történelmi sétára, irodalmi és gasztronómiai rendezvényekre, valamint liturgikus dalokra és imákra várják az érdeklődőket.
    A megnyitón Laczkó Vass Róbert és Szép András Rekvizitumok régi verseimből – Radnóti Miklós emlékezete című előadását nézhette meg a közönség.

kga \ bsa \ kvs

MTI 2022. november 3., csütörtök 20:13

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük