0
0
Az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület az elmúlt esztendőkben több történelmi és kulturális eseményt szervezett. Ezúttal egy lelki együttlétre került sor, 2024 február 1-én a Téka Alapítvány zsúfolásig megtelt konferenciatermében Bátor Botond, pálos szerzetes Az emberség ára címmel tartott előadást. Az előadóról tudnunk kell, hogy az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend erdélyi elöljárója, aki jelenleg Hargitafürdőn szolgál és ő a motoros zarándoklat vezetője.
Amikor hetekkel ezelőtt egyeztettünk az előadás végett, végigfutott a gondolat, hogy valószínű közülünk sokan „meg-megállunk a keresztútnál”, és rövidebb-hosszabb ideig elgondolkodunk azon, hogy milyen az életünk? Ha nem is engedjük felszínre törni, de bennünk motoszkálnak azon kérdések, hogy vajon merre tart az életünk? Hol rontottuk el, vagy talán, jól csináltunk mindent? Van, amikor előjönnek a mélyebb kérdések is: mi az életünk célja, rendeltetése? Vagy az előadás címére visszautalva kérdezhetjük: mi az emberség ára?
Botond testvér lélekfelemelő és hitmélyítő előadásában előbb a pálos rend történetét mutatta be. Röviden ismertette a hallgatósággal Remete Szent Pál életének néhány eseményét, a pálosok címerének elemeit, valamint azt, hogy Boldog Özséb miként gyűjtötte össze a Pilis hegységben élő remetéket, és hangsúlyozta, hogy a rend tagjai számára mindig fontos volt harmóniában lenni Istennel, önmagunkkal és a körülöttünk levő világgal. Az előadó a sivatagi atyák tanításain, magyar írók költeményein és személyes tapasztalatain keresztül csodálatosan kifejtette, hogyan lehetünk igaz keresztyének. A harmónia és a belső világunk békéjének megteremtését Assisi Szent Ferenc életének egyik legendájával példázta. Tótfalusi István A gubbiói farkas élete című versét mindenki olvasta és közben hallgatta a megszelídült farkas vallomását:
„Milyen jó meglapulni
ennek az embernek a karjai között
Milyen jó odasimulni
ösztövér testéhez
Milyen jó lustán, kedveskedőn
nyalogatni a kezét meg az arcát
Milyen jó hosszan belemélyedni
szeretet-barna szemébe
Milyen jó hallgatni szíve-dobogását
– meleg, mély szíve dobogását.”
Gondolom, valamennyien egyetértünk azzal, hogy sokszor mi magunk vagyunk azok, akik nem ölelünk és nem engedjük, hogy öleljenek, nem szelídülünk és nem tudunk szelídíteni, és ez legtöbbször a múlt felhalmozott vélt vagy valós fájdalmai, tüskéi miatt. A két remete történetén keresztül megtanultuk, hogy múltbeli terheinket, sérelmeinket nem szabad nap mint nap magunkkal cipelnünk. A történet szerint két remete egy folyó parton találkozott egy szép, fiatal nővel, aki egyedül nem mert átkelni a sebes vízen. Az idősebb remete ölbe vette, átvitte a folyó túlsó partjára, ott letette majd társával folytatta útját. Azonban ifjú társa az esetet bepanaszolta a rendtársaknak. Napok múltával a rendfőnök hívatta a két remetét, előadta a történteket, majd kérdezte az idősebbet: „valóban így történt minden? Azt a nőt ölbe vetted és átvitted a folyón”? Jött a válasz: „igen, ölbe vettem, átvittem, ott letettem, majd folytattam utamat. De úgy látom, hogy a társam még mindig cipeli”.
Az előadó arra is rávilágított, hogy minden embernek egyaránt szüksége van magányra is, meg közösségre is. Az egyedüllét azért fontos, mert ilyenkor csendben végig tudjuk gondolni életünket, és egyedül „bezárkozva” szívünk belső kamrájába „kiimádkozzuk” magunkat Istennek. Viszont, mielőtt belépünk belső szobánkba, tegyük le kezünkből a telefont, laptopot, távirányítót és igyekezzünk kikapcsolni minden külső-belső hangzavart, avégre, hogy semmi ne zavarja meg mennyei Atyánkkal való beszélgetésünket. Botond atya ezt a gondolatod az alábbi bölcsességmondással emelte ki: „Jó egyedül lenni, ha van Valaki, akinek el tudom mondani, hogy jó egyedül lenni.”
Majd mindenki lelkére kötötte, hogy az embernek szüksége van közösségre is.
„Az emberség ára” előadás zárógondolata az üdvözülés, valamint az örök élet elnyeréséről szóló kérdéseket tárta a jelenlévők elé. A választ az egyik sivatagi atya példájából adta meg:
Egy testvér meglátogatta Egyiptomi Makáriosz atyát, és kérte: “Atya, mondj egy igét, hogyan üdvözüljek!” Azt mondta az idős atya: “Menj a sírokhoz, és gyalázd a halottakat!” A testvér elment, és szitkokat meg köveket zúdított rájuk. Visszatértekor aztán elmondta ezt az idős atyának, az pedig azt mondta: “Semmit sem mondtak ők neked?” Azt válaszolta: “Semmit sem.” Az idős atya így szólt hozzá: “Menj holnap vissza, és dicsérd őket!” Erre elment a testvér, dicsérte őket, és azt mondta: “Ti apostolok, szentek és igazak!” Visszatért az idős atyához, és azt mondta: “Dicsértem őket.” Ő így szólt hozzá: “Semmit sem válaszoltak neked?” A testvér azt mondta: “Semmit sem.” Erre azt mondta neki az idős atya: “Te tudod, hogy mennyire gyaláztad őket, ők pedig semmit sem válaszoltak, és mennyire dicsérted őket, ők pedig semmit sem mondtak neked. Így te is, ha üdvözülni akarsz, legyél halott! Sem az emberek becsmérlésével, sem dicsőítésükkel ne törődj, pontosan úgy, mint a halottak! Így üdvözülhetsz.” (Makáriosz bölcsessége).
A csodálatos lelki együttlét kedélyes beszélgetéssel zárult, miközben a szamosújvári magyar közösség néhány tagja, mint régi ismerőst köszöntötte Bátor Botond, pálos szerzetest.
Felszegi Imre
