0
0
Napjaink „felgyorsult” világában az internet, tv, stb. által pillanatonként más-más információ ugrik szemünk elé, igaz villámgyorsan tova is tűnik, olyannyira, hogy a következő pillanatban már azt sem tudjuk, hogy „az előbb” mi is jelent meg a „kütyün”. Mint tavaszi napsütésben a lepkék, úgy szállnak felénk az értesítések, felhívások, közlemények. Igaz, akárcsak a lepke, e híradások tömkelege szempillantás alatt tova is száll, és mi – talán észre sem vesszük – nézzük tovább a
semmit. Napestig értesülünk a mellettünk és a messzi távolban történt „szenzációkról”. Érdemes lenne kipróbálni, hogy estére mi az az értékes információ, tudás, ismeret, amire emlékszünk, ami megmarad, ami segít, ami előrevisz.
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ezt az „egyik fülünkön be, és a másik fülünkön ki”-repülő informálódást nap mint nap – űzzük? – szenvedjük? – élvesszük? vagy csak robotosan csináljuk? Attól függően ki, hogyan éli át. Ezeken elgondolkodva, hasznos lenne elővenni egy könyvet elolvasni, újra olvasni, kijegyzetelni, vagy meghallgatni egy érdekes, értékes előadást, majd azon elgondolkodni és arról beszélgetni.
Valamennyien egy csodálatos előadást hallgathattunk meg 2024. április 12-én a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum aulájában, amikor Dr. Oborni Teréz egyetemi docens Fráter (Martinuzzi) György és Szamosújvár a 16. század viharos éveiben címmel tartott előadást a diákság számára.
A Budapestről érkezett tanárnő kutatási területe: Erdély története. Érthető, hogy a „hektárnyi” megjelent könyve javarésze Erdélyhez fűződik. Csupán szemelvényesen említjük meg Dr. Oborni Teréz néhány önálló könyvét: Az ördöngös Barát. Fráter György (1482-1551), Erdély aranykora – Fejedelmek tündérkertje, Sorsfordítók a magyar történelemben – Bethlen Gábor, Erdély fejedelmei, Erdélyi országgyűlések a 16-17.században, Erdély pénzügyei I.Ferdinánd uralma alatt – 1552-1556, és sorolhatnánk azon könyveket, melyeknek a tanárnő társszerzője.
Oborni Teréz tanárnő a diákságnak bemutatott előadásában kiemelte Fráter György Erdélyi tevékenységét, valamint a szamosújvári várhoz köthető ténykedéseit. Valamennyien Martinuzzi várként emlegetjük az általa épített várat, mely a mai börtön egyik része.
Fráter György egy horvát kisnemesi családban született, akinek neve Juraj Utiešenić/Utiešenović magyarosan írva Utyeszenics György. 1482. június 18.-án született Kamičac (Kamicsác) várában, melynek romjai ma is megtalálhatóak a Krka folyó völgyében a mai Skradin (Horvátország) város közelében. Itt jó lenne saját figyelmünkbe ajánlani, hogy amikor arrafelé kirándulunk érdemes megállni és megnézni, hogy hol született a Magyarország és Erdély, de sokszor az Európa történelmét befolyásoló, sőt olykor írányító törénelmi személyiség. Édesapját Gergelynek hívták, édesanyját pedig Martinusevics (Martinušević) Annának. Innen származik a Martinuzzi elnevezés, ami édesanyja családnevének olaszosított formája.
A továbbiakban igyekszünk röviden felvázolni főhősünk életét. György nagyon fiatalon, nyolc éves korában Corvin János herceg udvarába került, több év katonai szolgálatot végzett Erdélyben a Hunyadi várban. Húsz esztendős lehetett, amikor Szepesvárra ment a majdani király, Szapolyai János édesanyja Tescheni Hedvig hercegnő udvarába. Amikor György a 24. életévét betöltötte, felhagyott a katonáskodó élettel, és belépett a budai Szent Lőrinc kolostorba, és pálos szerzetes lett. Ekkor kapta a György Barát elnevezést, latinul „frater Georgius”. Mint pálos szerzetes több kolostorban szolgált, sőt az 1520-as években a Czestochowa-i (Lengyelország) Jasna Gora (Fényes Hegy) kolostorban is. Ezzel kapcsolatosan két dolgot szeretnék kiemelni. Az első az, hogy minden bizonnyal nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett a Jasna Gora-i szerzetes társak körében, hiszen ma is látható a Czestochowai kolostor előcsarnokában öt freskókép, melyek Martinuzzi Fráter György életének meghatározó jeleneteit örökítik meg. A második dolog, amit érdemes szem élőtt tartani, az az, hogy amikor Lengyelországban kirándulunk, és megtekintjük Krakkóban a Waweli királyi palotát, a Wieliczkai sóbányát, vagy az Auschwitzi haláltábort, érdemes egy kis kitérőt tenni és megcsodálni a Czestochowa-i kolostort, ahol – egy ideig – a mi Martinuzzi Györgyünk volt a kolostor vezetője. Innen visszatérve Magyarországra pálos szerzetesként a sajóládi kolostorban szolgált, és ekkor történt az a találkozás Szapolyai I. János királlyal, amely teljesen megváltoztatta életét. Ugyanis e pillanattól kezdve vitathatatlanul ő lett a király legmegbizhatóbb embere. Lépten-nyomon ott volt Szapolyai mellett, és – patetikusan szólva – soha nem távozott királya mellől, sőt vele volt élete utolsó pillanatáig. A király szolgálatában töltött évek alatt a Szürke Barát mindent tudott, látott, hallott, intézett. Beleszólt az ország dolgaiba, de ha a helyzet úgy kívánta, tárgyalt Szulejmán szultánnal, akivel személyesen is találkozott, levelet küldött I.Ferdinánd királynak, küldöttséget menesztett I.(Öreg) Zsigmond királyhoz. Sőt, maga Fráter György volt az, aki meggyőzte Szapolyai János királyt, hogy vegye feleségül a Jagelló I.(Öreg) Zsigmond lengyel király Izabella nevű leányát. Az esküvőre 1539.március 2.-án került sor Székesfehérváron. Rövidre fogva az eseményeket: 1540.július.7.-én megszületett a Szapolyai János és Izabella gyermeke Szapolyai János Zsigmond István. Viszont hamarosan, 1540.július.22.-én meghalt Szapolyai János, és fia gyámjául Fráter Görgyöt jelölte ki. A Barát komolyan vette feladatát, és közbenjárására még ez esztendő szeptemberében a Rákos mezején a magyar rendek királlyá választották János Zsigmondot. Avégre, hogy elképzeljük, ki és milyen volt, illetve milyen történelmet formáló eseményeket irányított az Ördöngös Barát érdemes ide idézni Somogyi Ambrus történetíró szavait: „György egyénisége olyan hatalmas tekintélyt sugárzott és ehhez társult lendülete is, amellyel minden sürgős dolog megoldásába beleadta magát, úgyhogy mikor népszónokként megjelent a piacon, a polgárok szándékát még hitegetéssel és árulással is oda terelte, ahová akarta.”
Igen ám, csakhogy a török udvarban azonnal felvetődött a kérdés, hogy a meghalt János királynak maradt-e Izabella királynétól született fiúgyermeke? Mindezt szájbarágósan vetíti elénk Madarász Viktor (1830-1917) festménye, melyen láthatjuk, hogy Izabella királyné Szulejmán szultán követét fogadja (1540 őszén). A festmény azt a híres jelenetet ábrázolja, amikor a királyné, hogy bebizonyítsa, valóban ő szülte a gyermeket, a szultán követe előtt megszoptatta. A szultán követe a királyné előtt térdel. A háttérben Fráter György látható fehér csuhában, viszont azon felül mellvértet visel, az övén pedig egy kard látható, e jelképek minden bizonnyal a hatalmát hivatottak kiemelni. Érdemes megfigyelni, hogy jobb kezében királyi jogart tart egy vaskos könyvre helyezve, ezzel azt akarván kifejezi, hogy minden törvény és királyi döntés az ő kezében van. Bal karját oltalmazóan tartja a királyné, de főleg a kisgyermek fölé, ezzel emlékeztetve a követet, a királynét és talán önmagát is a János királynak tett fogadalmára, hogy mindenben a gyermek segítségére lesz.
Valóban Fráter György miközben magához ragadta a hatalmat, minden erejével igyekezett biztosítani a még gyermek, János Zsigmond számára a királyi örökséget. Bizony olyan idők jöttek, amikor igenis szükség volt a Barát hathatós segítségére. 1541-ben a törökök elfoglalták Budát, ami nagyobb érvágásnak számított, mint az 1526-os mohácsi vész, hiszen Szulejmán az ország fővárosát foglalta el, és tette török vilájetté. Ezután a szultán Erdélyt jelölte ki a királyné és a herceg számára lakhelyül. Ezzel Erdély leszakadt Magyarországról, sőt az anyaország is két részre szakadt, hiszen az ország középső része török kézben volt, míg a nyugati területek felett I. Ferdinánd uralkodott. Ekkortól beszélhetünk az ország három részre szakadásáról.
Buda elfoglalásakor a szultán sátorába vitette a gyermek János Zsigmondot, és a jelenlévő magyar urak előtt ígéretet tett, hogy akárcsak apját, Szapolyai Jánost, úgy a gyermeket is megvédi minden ellenségtől, és biztosítja számára az Erdély feletti uralmat. Hogy a jelenlévő magyar urak szívében, milyen érzések kavarogtak nem tudjuk, azt viszont igen, hogy Fráter György már nem bízott Szulejmán szavába, és minden igyekezetét arra fordította, hogy I.Ferdinánd fősége alatt egyesítse Erdélyt a nyugati országrésszel. Erdélyben Izabella királyné és fia, János Zsigmond legfőképp a a gyalui várban, majd Gyulafehérváron laktak, de gyakorta tartózkodtak a Szamos menti Új-Vár-ban, vagyis a Martinuzzi várban.
A Szamos menti Újvár építésének János király parancsára fogtak hozzá 1539-ben. Újbálványosvár néven is ismert, mert légvonalban a mintegy 15 km-re fekvő középkori, elavult Bálványosvár maradványait is felhasználták az építkezéskor.
A munkálatokat Domenico da Bologna építőmester vezette. A négy sarokbástyás vár az akkori korban Erdély egyik legmodernebb erődítményének számított, melyben a Barát egy három emeletes lakóépületet is építtetett, ez az ún.Martinuzzi-palota.
A nagykapu fölötti felirat ma is látható: „Deus adiutor et protector meus quem timebo” – „az Úr az én segítőm és gyámolom (gyámolítom), akit félek”.
A nagykapu bal oldalán, a kis kapu fölött a Martinuzzi címer látható, és ez az írás: (latinul) „A megtisztelő címert és címeket erényével szerezte magának György, a horvát eredetű főpap. Amint látod az egyszarvút etető hollót, úgy iparkodott kitartóan ő is, aki hűségre és éber vigyázásra alkalmas, János király szolgálatára lenni. Felállította önköltségén sokáig tartó hírnevének ezt a jutalmát – 1542.”
A szamosújvári vár építtetésétől számítva szinte még egy évtized adatott
Martinuzzi Fráter Györgynek, mely idő talán a magyar történelem legviharosabb
évtizede. A keleti országrészben mindent a Szürke Barát intézett: országgyűlések sorozatán ígért és vitatkozott Gyalutól-Nyírbátorig, és Kolozsvártól-Nagyváradig. Ezzel egyidőben titkos levelezéseket folytatott Ferdinánd királlyal, valamint tárgyalt és alkudozott annak követeivel. És, persze, mindez idő alatt elhitette a török Szultánnal, hogy hűséges alattvalója, aki megküldi a Portára az évi adót. Közben rendet kellett teremteni a lázadozó erdélyi rendek és nemesek körében. Kézben kellett tartani Erdély gazdasági erőforrásait és megtölteni a királyi kincstárat. Ugyancsak a Barát feladata volt fékentartani a fényűző életet kívánó Izabella királynét, és gondoskodni a herceg örökségéről.
Hogyan tudta mindezt ily sikeresen intézni? – kérdezhetjük. A válasz: ördöngösséggel. A kortársak közül sokan így nevezték őt: „monachus diabolus”, „Ördöngös Barát”. De, ez alatt nem a gonosz, ördögi cselekedeteket kell érteni, hanem azt, hogy cselszövő, furfangos, kiszámíthatatlan, rejtélyes, öntörvényű.
Az őt meggyilkoló Giovanni Battista Castaldo tábornok így írt egyik levelében Martinuzzi Fráter Györgyről: „…az emberinél mélyebb értelem sem elegendő ezen ember természetének és jellemének kifürkészésére. Ő ugyanazon pillanatban nevet és sír, ígér és tagad, szent szándékot és ördögi tetteket nyilvánít…Az az érzésem, olvas gondolataimban, mert ugyanazon pillanatban, midőn inkább úgy vélekedem, hogy semmi bajom nincs véle, úgy intézi a dolgot Fenséged (I.Ferdinánd) szolgálatában, hogy eszem is elvész belé… ” 1551
Az ördöngös Barát ügyesen taktikázott mindkét fél között. A Habsburgok felé úgy szőtte a fonalat, hogy rávegye I.Ferdinánd királyt, és főleg annak bátyját, V. Károly német-római császárt, hogy akkora sereget küldjön Erdélybe, amely meg tudja védeni a szultán haragjától. Csakhogy ugyanebben az időben Szulejmánt meg kellett győznie, hogy Erdély továbbra is az ő (vagyis a szultán) hűséges, adót fizető alattvalója. A Barát ügyesen húzta a gyeplőket, és mindkét nagyhatalmat a maga akaratára irányította. Egyre közelebb látta terve megvalósítását: Erdély egyesítését a Ferdinánd kezén lévő nyugati országrésszel.
Csakhogy, Ferdinánd nem volt képes átlátni Fráter György bölcs terveit, attól félt, hogy nem neki, hanem a törököknek adja Erdélyt, ezért kiadta a parancsot a Barát meggyilkolására.
Az alvinci kastélyban 1551.december.17.-én hajnali egy-kettő óra tájban I.Ferdinánd zsoldosai Castaldo és Sforza Pallavicini rárontottak a Barátra, aki asztala főlé hajolva épp imádkozott, vagy talán levelet írt, és kegyetlenül legyilkolták. Hadd tegyük hozzá, Fráter György ekkor már bíborosi rangot viselt. Holtteste 70 napig temetetlenül hevert az alvinci kastélyban, míg, a gyulafehérvári szerzetesek eltemették 1552 február 25.-én.
A Szürke Barát ma is ott nyugszik a gyulafehérvári székesegyházban, és ott nyugszanak mellette kortásai, Izabella királyné és János Zsigmond.
Emléke sok helyen fennmaradt.
Fráter György meggyilkolását a częstochowai kolostorban freskón örökítették meg, melyen ez olvasható (latinul): „Martinuzzi bíboros a hit megőrzésére törekedve, az ország töröktől való megszabadítására készült tanácskozást rendezni, (amikor) odarendelt gyilkosai tőrökkel leszúrták, Jézus és Mária szent nevét ismételgetve halt meg”.
Franciaországban a Loire-menti kastélyok egyikében, Beauregard-ban 327 portré található, olyan a 14-17. században élt államférfiak, politikusok, egyházi vezetőkről, akik fontos szerepet töltöttek be Európa történelmében. A képtárban 6 magyar személyiség portréja található: Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Báthory István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós és természetesen, Fráter György.
Jókai Mór regényt írt róla, Fráter György címmel. Gárdonyi Géza pedig az Egri Csillagok-ban örökítette meg főhősünket.
Mi pedig büszkék lehetünk, hogy városunkban van egy épület, melyet ő építtetett, melyet mindenki így nevez: Martinuzzi vára.
Felszegi Imre
