A szamosújvári „Rubenst” Sandrart festette

0 0
Read Time:10 Minute, 20 Second
Joachim von Sandrart – Krisztus levétele a keresztről / fotó: Riti József Attila – 2015

Kétségtelenül, aki Szamosújvárra és az itteni örmény közösségre gondol annak a főtéri Szentháromság örmény katolikus székesegyházban lévő „Rubens” alkotás jut eszébe. A Krisztus levétele a keresztről című festményt azonban nem Peter Paul Rubens flamand festő készítette, hanem Joachim von Sandrart német festő műve. Mivel sokan mai napig Rubensnek tulajdonítják az alkotást szeretnék, egyszer és mindenkorra, tiszta vizet önteni a pohárba.

Az említett festményt anno többször is megvizsgálták a szakemberek és mindegyikük azt mondta, hogy az említett mű kétségtelenül a Sandrart alkotása (nem pedig a Rubensé). Erre utal a festéshez használt technológia és a tény, hogy egyik tökéletes mása a Würzburgi Dom számára készült. Természetesen attól, hogy a festmény Sandrart műve és nem a Rubensé még nagyon értékes és büszkélkedhet vele Szamosújvár.

A festmény eredeti készítője már 1942-ben ismert volt, amikor neves szakemberek többször is megjárták Szamosújvárt és megvizsgálták az alkotást. Azt merem állítani, hogy már korábban ismerték az eredeti szerzőt (talán a 19. század elején is, amikor elhozták Szamosújvárra), ugyanis Szongott Kristóf a Szamosújvár szabad királyi város monográfiája című többkötetes alkotásában nem a székesegyházban lévő festményt, hanem egy Rubens alkotást publikált, mint ahogy a mellékelt képen is látható.

Visszatérve a szakemberekhez, a Magyar Nemzet című napilap 1942. október 17-én közölt egy interjút Felvinczi-Takács Zoltán művészettörténésszel, aki egyértelműen bebizonyítja ki a festmény eredeti szerzője. Ezt a cikket változtatás nélkül (úgy ahogy annakidején megjelent) közöljük itt a www.kozlony.ro című portálon.

A szamosújvári „Rubenst” Sandrart festette

Kolozsvár, október (a „Magyar Nemzet“ tudósítójától.)

A „Magyar Nemzet“  szeptember 7-i számában nyilatkozott Felvinczi-Takács Zoltán tudós művészettörténészünk „Szamosújvár művészeti értékei“-ről és nyilatkozatában rátért arra is, hogy az örmény főváros híres oltárképe nem eredeti Rubens, hanem Joachim von Sandrart alkotása. A „Magyar Nemzet‘‘ szeptember 22-i számában ,,A szamosújvári Rubens-illúzió“ cím alatt cikk jelent meg dr. Vákár P. Arthur kormányfőtanácsos tollából, amelyikben szerző bár csak „látó és szemlélő‘‘ laikusnak nevezi magát, mégis azt igyekszik bizonyítani, hogy a „Krisztus levételét a keresztről“ ábrázoló szamosújvári kép nem Joachim van Sandrart  műve, hanem eredeti Rubens alkotás. A cikk megjelenése után ismét Felvinczi-Takács Zoltán professzorhoz fordultunk, hogy megkérdezzük: óhajt-e hozzászólni a kérdéshez.

A szamosújvári képre vonatkozólag — kezdette nyilatkozatát a professzor —, mindenekelőtt a következőket kell tudni: régóta ismerik már a festményt szakértő körökben és minden szakértő véleménye az, hogy nem eredeti Rubens. Nem én volnék tehát az, aki „a huszonkét év szenvedésének templomi illúzióját könnyedón eloszlatnám“. A berlini királyi múzeumok néhai világhírű igazgatója, Wilhelm von Bode, a németalföldi festőművésszel nem kevésbe világhírű szakértője, dr. Abraham Bredius, továbbá éppen azok. akik elsősorban Rubenssel foglalkoztak, tehát R. Oldenboury, Adolf Rosenberg és a jelenleg élő leghíresebb Rubens-specialista, dr.  Ludwig Burchard, mind jártak Szamosújváron, de egyikük sem ismerte el a képet Rubens művének.       Sohasem közölték a képet, sem szaklapokban, sem Rubensről írott műveikben.

Általánosan ismert és mindenkinek hozzáférhető a „Klassiker der Kunst in Gesamtausgaben“ című sorozatnak Rubens-kötete (szerzője Adolf Rosenberg), amely közli és leírja az összes ismert Rubens-műveket, sőt „Schülerarbeiten und unechte Bilder“ című függelékében még a kétségeket is közli, anélkül azonban, hogy a számosújvári képet bármilyen cím alatt is felvette volna.

Szakértők a kép valódiságáról

Nem tartották amellett a szamosújvári képei eredeti Rubensnek azok a szakértők sem. akik látták ugyan az eredetit, de sehol sem írtak róla. De nem is lehet szakértőnek nevezni azt, aki nem ismeri fel első pillanatra, hogy a kép nem eredeti Rubens. Szopos Sándor festőművész írt a „Szamosmegyei Heti Hírek“ című lap 1929. június 20-i számában egy érdekes cikket, amelyből a következő részleteket közlöm: Sokan vitatták,  kétségbevonták a kép értékét,  tisztán a Rubens eredeti és kétségkívüli festményeivel való összehasonlítás alapján. Ez összehasonlítás folyamán megállapítási nyert, hogy bizony a szamosújvári kép rajzban igen gyenge, színben- sötét és nehéz, Rubens festési eljárása rendkívül egyszerű volt . . .  a deszkát olyan vékony enyves krétaréteggel vonta be, melyen keresztül a fa szövedéke egészen látszott. A vászonra szintén vékony kréta réteget kent, melyet aztán híg világosszürke olajfesték-réteggel borított, s az alapot helyenként, ahol a szín beletalált a képbe, meg is hagyta.  Rubens korából fennmaradt receptek a vászonalapozási eljárásokról, többféleképpen tájékoztatnak, de valamennyien a krétás alapra szürkés olajréteget írnak elő. E szürke lehetett gusztus szerint kékes, barnás, vörösesszürke. Később, tehát a XVII. század vége felé, a festők új alapozási módot kaptak fel — nagy kárára az akkori képeknek —, az ún. bolus-alapozást. Ennek a bolus-alapnak, míg fiatal, sok jó tulajdonsága van. A színek rajta tüzesek, s az áttetsző vörös fölmelegíti valamenvnyit; de öregkorában nem tűr maga fölött színt, megbontja azokat, elfeketíti és utána szétrépedeztetve ledobja magáról nagy nedvesség­abszorbeáló képességénél fogva …“

Rubens korában — folytatja nyilatkozatát a professzor — is merték ugyan m á r  a bolus alapot, de Rubens maga és a műhelyéhez tartozó tanítványok sohasem használták. Hogy a megfelelő szakkifeje­zéssel éljek. Rubens és környezete lazúrosan festett, a számosújvári kép pedig ezzel elleniéiben a bolus-alapra festeti pasztózus ecsetmunka legtipikusabb példánya. Joachim von Sandrart követője volt Rubensnek, de nem tartozott a Rubens-műhelyhez és festői eljárása a legnagyobb mértékben különbözött a Rubensétől. Semmit sem mond az, hogy a kép kompozíciója nagyon hasonlít az antwerpeni Rubens-képhez. (Rubens különben nem egyszer festette meg a ,,Levételt a keresztről”.  Adolf Rosenberg közöl egy másik változatot is, amely a pétervári Ermitagé-ba került). Ha ilyen hasonlóságok d öntő érvek volnának, akkor kénytelenek lennénk minden másolatot eredetinek mondani.

Joachim von Sandrart, a túlértékelt művész

Mi tehát professzor úr véleménye a számosújvári kép abszolút értékérői?

Joachim von Sandrartót, amint már múltkori nyilatkozatomban is említettem, saját kora túlságosan nagyra becsülte, A későbbi művészeti kritika az ellenkező végletbe esett. Egyik álláspont sem volt indokolt. Az igazság mégis az, hogy Sandrart valóban kora legérdekesebb művészei közé tartozott. A számosújvári kép igen erőteljesen és sok szenvedéllyel van megfestve. Az a nyilatkozatom, hogy engem annakidején nem ez a kép érdekelt Szamosújváron, elsősorban, nem azt jelenti, hogy nem értékelem érdeme szerint a képet, hanem azt, hogy annakidején más kérdések voltak érdeklődésem előtérében. Most pedig a Rubens-kérdéssel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a becsületes és „művészetpolitikai“ fogásokra nem kapható embereknek csak az lehet a véleménye, hogy sokkal értékesebb és művészettörténeti szempontból is érdekesebb az olyan festmény, amelynek szerzősége telies bizonyossággal megállapíttatott és ennélfogva nem vita tárgya. Véleményem szerinttöbbet ér egy valódi Joachim von Sandrart. mint egy kérdéses Rubens, vagy mint egy oly műhelykép — amilyen rengeteg van—, amelyiken Rubens maga csak úgy, könnyedén, kiegészítésképpen szaladt át saját kezével. A szamosújvári képről tehátegyáltalában nem állítom, hogy nem kiváló, értékes és művészettörténeti szempontból fontos alkotás. Gyakran járok a városban: rendesen megnézem a képet, amely minden alkalommal nagyobb és nagyobb vonzóerőt gyakorol rám. A würzburgi képre nem azért hivatkoztam, mert az még kis részleteiben is azonos a szamosújvári képpel, efelől még lehetne idegen kéztől származó másolat is. Azért hivatkoztam rá, mert mindkettőnek a formaérzése és ecsetkezelése, szóval, ahogy mondani szoktuk a kézírása, tökéletesen sandrarti

A szamosújvári kép így is sokat ér …

Mit szól professzor úr ahhoz, hogy a számosújvári kép mégis magára vonta a műkereskedők érdeklődését?

A cikkíró felemlíti, hogy New Yorkból, Philadelphiából és Bostonból érkeztek Szamosújvárra műkereskedők. hogy a Ferenc király által az örményeknek ajándékozott festményt nehéz dollárokért megvásárolják. Felkérem a cikkírót, hogy szíveskedjék megnevezni teljes pontossággal, kik voltak ezek a műkereskedők, mikor voltak Szamosújváron és kik voltak azok a hivatalos személyek, akiknek ők ajánlatot tettek a kép megvételére. Emellett különösen fontos kérdés az is, hogy mekkora volt a felajánlott nehéz dollárok összege. A kép ugyanis megéri a nehéz dollárokat, mint Joachim van Sandrart műve is, de nem hiszem azt, hogy az említett műkereskedők komolyan gondoltak volna a festmény megvásárlására. Mert elsősorban is tudták, hogy a kép nem eladó, másodsorban — ismerem az amerikai műkereskedelem lelkűidét is — nagy amerikai műkereskedők nehéz dollárokat csakis a művészeti irodalomban híressé vált alkotásokért, valamint világhírű szakértők által írásban lefektetett! szakvélemények alapján fizetnek. Az amerikai gyűjtők rendesen vakon vásárolnak, a világhírű tekintélyek nehéz dollárokkal megfizetett véleményei alapján.  Ebben különböznek az igazi műértőktől, akik elött a tekintély csak akkor tekintély, ha előbb ők maguk személyesen meggyőződtek szavahihetőségéről. Ha pedig így van, akkor nyilvánvaló, hogy tekintélyre nincs is szükség. Más volt a nagyszebeni eset Ott ugyanis tudom, hogy jártak nagynevű műkereskedők a Bruckenthal Múzeumban. Az ottlévő képek közül a leghíresebb Jan van Eyck egészen kisméretű férfiképmása és Hans Meinung ugyancsak kisméretű férfi és női arcképe. Ezek természetesen legkevésbé sem kétséges alkotások és a szakirodalomból is jól ismertek. Ezért valóban ígértek a new yorki, londoni ás párizsi híres műkereskedők százezer dollárokat.  Ismerem is az erre vonatkozó levelezést, amely egy Budapesten élő volt amerikai műkereskedő birtokában van. A képek természetesen semmi áron sem voltak eladók.

Illúzió és valóság

Mit szól professzor úr ahhoz, hogy a festmény megelőzően Rómában volt és jelent-e ez valamit Rubens szerzősége mellett?

Ez az állítás, amint tudom, Gábrus Zakariásra, a szamosújváriak híres polihisztoránál vezethető vissza, akinek az emlékét én nagyón tisztelem, nemcsak azért, mert anyai nagyapámnak nagybátyja volt, hanem azért is, mert nagy tudása, igazságszeretete és kifogástalan jelleme folytán joggal élvezte polgártársai becsülését. Lehet azonban, hogy ő is csak hallomás a lapján beszélt arról, hogy a kép valamikor Rómában volt. Hitelesen nem lehet bizonyítani ezt a provinenciát. De hát, ha lett volna is valamikor Rómában a kép, azzal sem lehetne bizonyítani semmit sem. Még azzal sem, ha kitudódnék, hogy ott Rubens eredeti művének tartották. Még ezelőtt 3 – 4 évtizeddel is tele voltak a leghíresebb képtárak is hamis megállapításokkal.  Giovanni Morelli, a szakszerű művészeti kritika fényesemlékű megalapítója „Kunstkritische Studien‘‘ című művének egyik kötetében éppen a római képtárak (Rómában ugyanis nem egy „ képtár “ van) téves megállapításaival fogla1kozik. A cikkíró azt állítja professzor úrról. hogy valami „csodálatosan hasonló“ hangon nyilatkozott a kolozsvári Szent Mihály-templom Maulbertsch-nek tulajdonított képéről is és azt is állítja, hogy nyilatkozata sehogy sem volt alkalmas arra, hagy az olvasókban azt a meggyőződést keltse, mintha a tudós tanárárnak feltétel nélküli bizonyossággal igaza lett volna. Arra is hivatkozik a cikkíró, hogy „nem jelentkezett sem egy harmadik, sem egy magasabb fórum”, amely a vitát a professzor úr, vagy ellenfele javára „eldöntöttevolna. Hozzáteszi még a cikkíró azt is, hogy a Maulbcrtsch-vita „azt is, hogy a szüli az emberben, mintha a Szent Mihály oltárkép eredetére vonatkozó megállapításai éppen úgy nélkülöznék a teljes bizonyosságot, mint a Rubens-illúzióra vonatkozó megállapítások.

Ismételnem kell, hogy abban a szóváltásban nem tartottam szükségesnek felvontatni a nagy ágyúkat és ma sem sietek azzal, hogy összes kétségtelen bizonyítékaimat feltárjam, mert engem ez a kérdés legkevésbé sem izgat. Tekintettel azonban arra, hogy Vákár dr. úr őméltósága, a Rubens- és a Maulbertsch-kérdésben elfoglalt magatartásomat kapcsolatba hozza, de méginkább arra, hogy a „Magyar Nemzet“ olvasóiban igazán komoly  érdeklődést tapasztalhattam a tudományos és művészeti kérdések megvitatása iránt, felemlítem egy megállapításomat, ami egymagában is végérvényesen döntő az alaptalan Maulbertsch-elmélettel szemben. A kolozsvári kép és az ulmi hiteles Maulbertsch-féJe kép egyidősek. Az ulmi képen, amelyik a mester jelzését is viseli, a fejeket különös következetes elrajzolás jellemzi. Maulbertsch ferdén beállítva festette őket és ez a beállítás nem vált előnyükre, amennyiben ennek következtében mindegyik ellaposodott. A kolozsvári képen is vannak hasonló beállítású fejek (a kis Jézusra és a gyermek angyalkákra gondolok), de ezek kitűnően vannak megszerkesztve. Érezni lehet a fejekben a teljes koponyát, nem úgy, mint az ellapított ulmiakban, amelyeknek ideges megfestése közben, szinte patologikusan nevezhető kényszer alatt állott a művész látása és keze. Egy és ugyanaz a művész képtelen megtenni azt, hogy ugyanabban az időben az egyik képen következetesen elrajzoljon, a másik képen pedig ugyanazokat a részleteket helyesen rajzolja.

A szamosújvári képen megállapíthatók mindazok a művészegyéni látását és kézvonását, mondhatjuk öntudatlan stíluskényszerét jellemző sajátosságok, melyek általában jellemzik a Sandrart festette képeket. A 17. és I8. században túlzottan ünnepelt festőművésszel mamár nem sokat törődnek. Ismételnem kell: igazságtalanul. Nem csodálom tehát, hogy sem nálunk, sem máshol, nem jöttek rá arra, hogy kinek a művészegyénisége rejtőzika szamosújvári „Rubens “ mögött.  Pedig az Erdélyi Múzeum „érem és régiség tárában“ függ egy kétségtelen Sandrart – kép, ami már régen figyelmeztethetett volna mindenkit a szamosújvárira. Nekem nem szabad elhallgatnom, hogy a ,.Maulbertsch“ és Rubens megállapításokat hamisaknak tartom, mert a kolozsvári egyetemen az egyetemes művészettörténet tanára vagyok és ha hallgatással térnék napirendre a meggyőződésemmel ellenteles állítások fölött, később, amikor az igazság már nem lesz elvitatható, mulasztásomért elítélhetnének.

Talán azt gondolja professzor úr, hogy felszólalásának meglesz-e nyomban az eredménye-:

Gondolom is, meg nem is. A hozzáértőkben biztos vagyok. A laikusok viszont, akiknek minden szabad, jövőre is azok után mennek, akiket tekintélyeknek tartanak. Szamosújváron viszont legkevésbé sem veszem rossz néven, ha a mai nemzedék szigorúan ki tart a vérébe átment Rubens fogalom mellett.

g.i.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük