Ugrás a tartalomra
Erdélyi hírek

Kor-Hely-Kóstoló honismereti verseny Szamosújváron

1 perc olvasásRiti József Attila
Összefoglaló:Kor-Hely-Kóstoló

Május 19 – 30. között került megszervezésre a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum online honismereti vetélkedője. Az első alkalommal megszervezett Kor-Hely-Kóstoló honismereti verseny, interaktív, kreatív módon ismertette meg a résztvevőkkel Mezőség kulturális örökségét.

Az interaktív tanösvényen két kategóriában (4 – 5. és 6 – 7. osztályosok) 12 csapat méretetett meg négy témakörben.  Ezeket online felületen, külön erre az alkalomra létrehozott internetes alkalmazásban érhették el.

A vetélkedőn a csapatok 4 téma mentén járták körül a fent említett tájegységet. Mindegyik téma tartalmazott egy online, illetve egy kreatív feladatot. Az alkotásra szánt idő 3 nap volt. Így méginkább elmélyülhettek az információszerzésben és igényes munkát nyújthattak be a zsűrinek.

 A zsűri a számos munkából kénytelen volt eredményt hirdetni. A június 7-i virtuális díjkiosztón, a Téka Alapítvány jóvoltából, könyvjutalomban részesültek a legjobb csapatok.

A felkészülés során a vetélkedő résztvevői nem csupán intenzívebb és komplexebb tudást szereztek a kitűzött témakörrel kapcsolatban, de a feladatok elkészítése révén a fent megnevezett tájegységhez fűződő kapcsolatuk is jelentősen átalakult, személyesebbé vált.

A szervezők, Debreczeni Orsolya Katalin és Hajdu Enikő, a jövőben is szeretnék Mezőség virtuális térképét mélyíteni és bővíteni, minél elérhetőbbé tenni ezt a tájegységet az érdeklődök számára.

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük