Győzelemmel kezdtek az ifik

0 0
Read Time:1 Minute, 7 Second

A múlt hétvégén megkezdődött az U15-ös, női labdarúgó bajnoksága is. A Szamosújvári Atletic Olimpia vezetősége nagy fontosságot tulajdonit a Szuperligában szereplő felnőtt alakulat utánpótlásának, így fontos számára az ifilányok minél jobb szereplése a számukra kiirt országos bajnokságban, ahol minél jobb eredményeket várnak tőlük.

A bemutatkozás jól sikerült, ugyanis az első fordulóban a csapat fölényes 8-0 (3-0)-ás győzelmet aratott a Brassói ACSR felett. Örvendetes, hogy a gárda minden játékosa kitett magáért és fizikailag is jól felkészültek, ami biztató a soron lévő találkozók küszöbén, ugyanis a következő ellenfelek már komolyabb játékerővel rendelkeznek.

A Cenk alatti vetélytárs ellen két labdarúgó 2-2 gólt szerzek. Ezek Georgiana Hodiș és Anya Pop voltak. Mindketten már játszottak a nagycsapatban is, igaz csak barátságos meccseken. A többi találatok szerzői Sofia Băgăcean, Laisa Sfechiș, Andrada Bob és Anya Litta voltak. A nyolc gól mellett még körülbelül ugyanannyi tiszta gólhelyzetet hagytak ki a remek formában szereplő lányok.

A második fordulóban a Nagydisznódon játszik az Atletic Olimpia ificsapata, ahol régi ismerősük a Hermannstadt FC lesz az ellenfelük.

Megemlítjük még, az idei nyártól kezdve új edzője van az U15 korosztályú együttesnek. Az új tréner nem más, mint Lucian Roman, a helyi Technológia Liceum testnevelő tanára,  aki évekig edzette a kisváros labdarúgó  csapatait, de  Szilágy megyei alakulatoknál is tevékenykedett, Nagyilondán például.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük