Dési klubvezető a Román Röplabda Szövetség vezetőségében

0 0
Read Time:48 Second

Erdély is képviselve van a Román Röplabda Szövetség igazgatói tanácsában. Sok év kihagyás után e régió képviselőit is beválasztották a sportág országos vezetőségébe. A döntést szavazás nyomán hozták nyilvánosságra a szövetség legutóbbi gyűlésén, ahol az ország minden klubja képviselve volt. Ebből az alkalomból került be a legjobb kilenc közé a   Dési Unirea klub elnöke, Cornel Itu, a sportág tevékeny támogatója, aki több mint harminc éve igazgatja a klub ügyes-bajos dolgait. A röplabdában kifejtett munkája részesül elismerésben, az Unirea az egyetlen A1 bajnokságban szereplő együttese, amely nem megyei székhelyről származik. Volt olyan évad is, amikor a csapat az első négy között végzett az élvonalban és nemzetközi kupákban is szerepelt, többnyire helyi játékosokkal a keretben.

Ugyancsak a Román Röplabda Szövetség említett gyűlésén Adin Cojocarut újraválasztották elnöknek, az alelnökök Mihai Duță és Iulian Pîslaru lettek.

Megemlítjük még, az A1 bajnokság első fordulójában, a Bukaresti Steaua –Dési Unirea közötti végeredményt mely 3-0 volt a fővárosi klub számára.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük