Kezd beválni a Dési Unirea edzőjének jóslata, ugyanis a bajnokság elején utalva a játékoskeret utolsó pillanatban való kialakulására Adrian Falub kijelentette, időben kell telnie, amíg a csapat összeszokik. De, milyen igaza volt a dési születésű mesternek.
A 14. forduló után, elmondható kezdenek megoldódni az évad előtti gondok, a dési gárda egyre jobban szerepel és ami örvendetes, idegenből is hoz pontokat, a táblázaton pedig egyre feljebb kúszik. A hétvégi fordulóban is tisztességesen szerepelt, hiszen Kudzsirról nem könnyű döntetlennel távozni, pláné, hogy Lucian Itu edző tanítványai négy forduló során egyszer sem nyertek. Ellenben, a désiek négy forduló alatt nem szenvedtek vereséget, amiből kétszer idegenben játszottak. Kudzsiron is jó teljesitményt nyújtottak, akár mindhárom ponttal is hazatérhettek volna.
Jól indult a találkozó a vendégeknek, már a 10. percben megszerezték a vezetés Ciprian Calugăr révén, aki a tizenhatos tájékáról vette be a Fehér-megyeiek kapuját. Még a hazaiak egyenlitő találata előtt, a 49. percben az Unireanak volt egy kapufája is Adrian Mar révén, majd rá egy pár percre Adrian Pop is kihagyott egy jó lehetőséget előnyük növelésére. Amint ilyenkor szokott lenni, a helyzetek megbosszulják magukat és a hazaiak az 56. percben egyenlítettek a fiatal Florin Bura hétméteres fejesével.
Az összecsapás utolsó negyed órájában a Kohász erőltette a győzelmet, de a désiek kapusa Rareș Pop nagyot védett, mentve a számukra értékes döntetlent.
A következő fordulóban, a désieknek már könnyebb dolguk lesz (ha beválik a jóslat), ugyanis a sétatéri stadionban a marosvásárhelyi csapatot fogadják, amellyel a bajnokság első felében otthon náluk, a Maros partján 1-1-es döntetlent ért el. Közben Adrian Falub labdarúgói a táblázat hatodik helyére kerültek fel és gólarányuk is pozitív, 22-20.
Kudzsiron az Unirea a következő felállításában kezdte a fogarasi Cupus Raul George játékvezető irányította mérkőzést: R. Pop – Uțiu, Martinovic, Anchidin, Șoptirean – Mar, Pojar, Neacșu, Ciobanu – A. Pop. Călugăr. Edző: Adrian Falub.
Székely Csaba