A hétvégi fordulóval pontot tettek a Liga 4 őszi idényére, egy elhalasztott mérkőzés kivételével. Nem volt éppen eseménymentes a 14. forduló.
Szamosújváron az Atletic Olimpia legyőzték a Récekeresztúri Avântul Bizonii. Paul Stupinean edző tanítványai magukat felülmúlva 2-0 (1-0)-ra jól elporolták az őszi idény meglepetéscsapatát. A gólok szerzői Banias Ovidiu és Dan Alex voltak, de a látottak alapján elmondhatjuk akár 4-5 nullra is nyerhettek volna a hazaiak, ha a csatárok kihasználják a jobbnál-jobb helyzeteket. A vendégeknek is adódott alkalmuk szépiteni, de a szamosújváriak kapusa, az amerikai származású Sam Jakobsen óriásit védett. Rá továbbra is lehet számítani a tavaszi visszavágón.
A meglepetés ezúttal sem maradt el, méghozzá egy olyan találkozón, ahol jóformán eldőlt az első hely sorsa. Az Aranyos vidéke derbijén a Tordai Sticla Arieșul és a szomszédos Aranyosegerbegyi Victoria között, nagy meglepetésre a vendégek fölényes győzelmet arattak az esélyesebb hazai alakulattal szemben. A Victoria 6-1 (2-1) arányban nyert, amire, valljuk be őszintén, senki sem gondolt Tordán, ahol az összecsapás napján inkább a december elsejei ünnepségre és a parlamenti választásra összpontosultak a tordaiak. A városvégi stadion lelátóin alig páran lézengtek, őket egyáltalán nem érdekelte a megyei bajnokságot és nem véletlenül, hiszen nem is olyan régen a helyi labdarúgó csapat még a III. ligában szerepelt, sőt azelőtt még a másodosztályban voltak képviselve, hogy ne említsük a ‘60-as években román kupát nyert híres csapatot. De mindez a múlté, a hétvégi fordulóban a tordaiakat egy vidéki együttes győzte le, amely teljesen megérdemelte a sikert. Érdemes megemlitenük a Viktória góllövőit: Gáll András, Bondor Ovidiu (2), Coc Cornel (tizenegyesből), Dacian Pop és Paul Cioargă, akik társaikkal együtt mindent megtettek a győzelemért, egyelőre elhelyezkedve a táblázat első helyén. Azért egyelőre, mert még hátravan egy elhalasztott összecsapás, az eddigi listavezető récekeresztúri Avântul Bizonii és a nagyiklódi Unirea között, ami végleg eldöntheti az első hely sorsát a hazai pálya előnyét élvező ”bölények” javára.
Ha nem is váratlan, de a a kolozsvári Unirea sportbázison lebonyolított Juniorul -Sănătatea II meccs 5-2 (3-0)-es eredménye kissé túlzás, a zöld vírusok együttese többre képes, de az is igaz, az ifikből álló gárda még okozott kellemes meglepetést ezen az őszön.
5-2-re nyert Szászfenesen a Nagyiklódi Unirea is, csak annyi különbséggel, szünetben csak 2-1 volt az eredmény. Eddig bírták az iramot a helyi Academia de Fotbal játékosai.
Alulmaradt a másik kolozsvári ificsapat is, a Dan Matei Futballiskola, amely 0-1 (0-1) arányban vesztett Tordaszentmihályon az Arieșullal szemben.
A táblázat élén az aranyosegerbegyi Victoria található 28 ponttal. Ugyanannyit ért el a második helyezett tordaszentmihályi Arieșul, de gyengébb gólaránnyal. A 3. és 4. helyen ugyancsak egyforma ponttal (27) a tordai Sticla Arieșul és a récekeresztúri Avântul Bizonii helyezkednek el, de az utóbbiak még felkerülhetnek az első helyre ha megnyerik elhalasztott találkozójukat.
Székely Csaba
1 | A.C.S. VICTORIA Viisoara | 12 | 9 | 1 | 2 | 53 | 16 | 28p |
2 | A.C.S. ARIESUL Mihai Viteazu | 12 | 9 | 1 | 2 | 41 | 19 | 28p |
3 | A.C.S. STICLA ARIESUL Turda | 12 | 9 | 0 | 3 | 41 | 20 | 27p |
4 | A.C.S. AVANTUL BIZONII Recea Cristur | 11 | 9 | 0 | 2 | 32 | 16 | 27p |
5 | A.S. UNIREA Iclod | 11 | 5 | 0 | 6 | 34 | 33 | 15p |
6 | A.C.S. SCOALA DE FOTBAL DAN MATEI Cluj Napoca | 12 | 5 | 0 | 7 | 25 | 35 | 15p |
7 | C.S. ATLETIC OLIMPIA Gherla | 12 | 4 | 1 | 7 | 30 | 28 | 13p |
8 | A.C.S.F. JUNIORUL Cluj | 12 | 3 | 1 | 8 | 28 | 51 | 10p |
9 | C.S. SANATATEA SERVICII PUBLICE Cluj Napoca 2 | 12 | 3 | 0 | 9 | 17 | 37 | 9p |
10 | A.C.S. ACADEMIA DE FOTBAL Floresti | 12 | 1 | 0 | 11 | 11 | 57 | 3p |