Legújabb híreink

római fürdő Szamosújvár Congri castrum régészeti ásatás leletek Kolozs megye IV liga alapszakasz Atletic Olimpia mérkőzés térségi népművészeti kiállítás Szamosújvár Téka Alapítvány mezőségi kézművesek Szilágyi Lóránt és Budai Eszter a Kolozsvári Majális szervezői a Colina park rendezvény kapcsán Dr. Frenkel Ferenc emlékei Szamosújváron, szomszédok és hétköznapok az örmény templom közelében
0 0
Read Time:2 Minute, 37 Second
Korenica gólt szerzett a 35. percben / fotó: Riti József Attila – hivatalos

A Superliga felsőházi rájátszásának 7. fordulójában rendezték meg a kolozsvári rangadót, amelyen a CFR és az Universitatea csapott össze a Fellegvári Stadionban. A találkozó 1–0-s hazai győzelemmel zárult, a mérkőzés egyetlen gólját Meriton Korenica szerezte a 35. percben.

A városi rangadó ezúttal sem volt eseménytelen, bár a hírek szerint most elmaradt az erőszak. A mérkőzést megelőző héten a vasutas klub bejelentette, hogy az esetleges rendbontások és erőszak elkerülése érdekében az ellenfél szurkolói kizárólag a számukra kijelölt szektorban vásárolhatnak jegyet. A stadion többi részére csak a CFR bérletesei, illetve azok a szurkolók léphettek be, akik jelen voltak a Farul elleni kupamérkőzésen.

Az Universitatea szurkolótábora ezt diszkriminatívnak tartotta, és közölte: nem vesznek részt a mérkőzésen, ha nem kapnak több jegyet. Végül be is váltották fenyegetésüket: a sportcsarnok és a Kolozsvár Aréna közötti téren, egy kivetítő előtt gyűltek össze, ahol görögtüzeket gyújtottak, és igazi lelátói hangulatot teremtettek.

A fehér-fekete szurkolók azonban nem maradtak teljesen távol a CFR stadionjától: mintegy húszan mégis megjelentek, és buzdították csapatukat.

A rájátszás leginkább várt rangadójára viszont a hazai szurkolók nagy számban érkeztek: több mint hatezren támogatták a CFR-t a derbin.

A találkozón, bár a labdabirtoklás kiegyenlített volt, a CFR játéka meggyőzőbbnek bizonyult. Az első helyzet már a 4. percben adódott, amikor Kamara ziccerben fejelt kapura, ám a labda a felső léc fölött hagyta el a játékteret.

A 19. percben Leo Bolgado került helyzetbe: szöglet után fejelt kapura, de próbálkozása elkerülte a kaput. A 29. percben a hazaiak büntetőt reklamáltak, mivel Chipciu kézzel ért a labdához, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest, mivel a játékos keze a teste mellett volt.

Egy perccel később ismét Bolgado fejelt, de ezúttal sem járt sikerrel. A vezetést végül a 35. percben szerezte meg a CFR: Luis Munteanu beadása után Korenica négy méterről a kapuba gurított (1–0).

Az Universitatea játéka az első félidőben teljesen szétesett, alig jutottak át a félpályán. A gyenge teljesítményt súlyosbította, hogy a 19. percben Bic megsérült, és nem tudta folytatni a játékot.

A második félidőben kissé változott a játék képe, de az Universitatea továbbra sem tudott komoly veszélyt teremteni Otto kapuja előtt. Első kaput eltaláló lövésük a 82. percben jött, amikor Blănuță fejese után Hindrich Otto bravúros védéssel mentett.

A játékrészben mindkét oldalon kevés helyzet alakult ki. A CFR-nek is csupán egy komoly lehetősége volt: az 59. percben Luis Munteanu tört be a jobb oldalon, majd lőtt, de a kapus szögletre hárított.

A 89. percben Macalou egyenlíthetett volna: távoli lövését Otto nem tudta fogni, de a labda az oldalsó kapufán csattant.

A hosszabbítás tíz percig tartott, mivel a VAR kétszer is meghibásodott. A 99. percben Chipciu durva szabálytalanságért sárga lapot kapott, majd mérgében belerúgott a labdába, amiért járt volna a második sárga és a kiállítás – ám Marcel Bîrsan játékvezető érthetetlen módon nem állította ki az Universitatea játékosát. Ezután a kezdőkörben a játékosok összetűzésbe keveredtek, és több sárga lap is előkerült.

A lefújás után a CFR játékosai a szurkolókkal közösen ünnepeltek, és a hagyományos közös csoportkép sem maradt el.

A győzelemmel a CFR feljött a tabella második helyére, ami biztos Konferencialiga-indulást jelent.

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: