0
0
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! (Lk 2: 14)
A betlehemi jászol-bölcső Gyermeke körül határtalan ellentétek szelídültek éteri harmóniába.
Eléje térdeltek egy kicsiny, megvetett nép legmegvetettebbjei: hajukban mezők virágával, bőrükben juhok szagával az egyszerű pásztorok. Angyalok szavára otthagyva a nyájat elmentek mind Betlehemig, mert látni kívánták a Gyermeket, aki sem foggal, sem hat ujjal nem született, más gyermekeknél különlegesebb volt mégis, pedig láttak ők már gyermeket százat is, ezret is talán. Róla szólt Mózes, a próféták, s íme, most a mennyei hírnökök is – s mivel hittek Mózesnek, a prófétáknak, a mennyei hírnököknek, leborultak a Messiás előtt. Egy kicsiny nép, de a választott nép egyszerű, csodaváró fiai.
Kelet mágusai is jöttek úttalan utakon, sötét rengetegen, szívük tömjénével, lelkük aranyával. Hatalmas népek, erős, pogány népek megbecsült fiai. A jászol Gyermeke előtt megroggyant az ő térdük is. Lehetetlen volt nem imádni Őt. És rámosolygott a Gyermek a szegényre is, a gazdagra is; a zsidóra is, a pogányra is; a megvetettre is, az előkelőre is. Mindenkire ugyanazzal a bájos mosolygással. A Gyermek látogatta meg őket tulajdonképpen, és igazából a Gyermek hajolt föléjük – és amint egyre lentebb és lentebb ereszkedtek Előtte, Ő annál magasabbra és magasabbra emelte őket a lelki ének mézcseppekkel édes rózsakelyheket nyitó atmoszférájába: „Dicsőség mennyben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”
„Dicsőség mennyben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” Kiss Lehel
A kép forrása: www.pexels.com – Jeswin Thomas
