Ugrás a tartalomra
Helyi hírek

Vereség hazai pályán

Szamosújvár női csapata, a Szamosújvári Atletic Olimpia hazai pályán fogadta a Kolozsvári Olimpic Star csapatát és 1-4 arányú vereséget szenvedett.

2 perc olvasásRiti József Attila
Felszegi Tünde (kékben) / fotó: Riti József Attila

Május 8-án, vasárnap szervezték a labdarúgó női Liga 2, első és második csoportjainak, tizenötödik fordulójának mérkőzéseit.

Szamosújvár női csapata, a Szamosújvári Atletic Olimpia hazai pályán fogadta a Kolozsvári Olimpic Star csapatát és 1-4 arányú vereséget szenvedett. A vereség ellenére a lányok nagy odaadással harcoltak.

A sétatéri stadionon szervezett hazai mérkőzésre mintegy 60-70 szamosújvári szurkoló látogatott el, hogy támogassák a lányokat.

A vasárnapi mérkőzés játékvezetője a marosludasi Papp Csaba volt, a partjelzők pedig Cozma Alexandru és Gáspár Vlăduț, mindketten marosvásárhelyiek voltak. A találkozón a játékvezető egyetlen egy sárga lapot mutatott fel, a szamosújvári csapat játékos-vezetőedzőjének, Iulia Meranak.

Az összecsapás első gólját a vendégek szerezték, majd a félidő közepe felé kiegyenlítettek a szamosújváriak. Az Olimpic Star játékosai azonban még két gólt szereztek a félidő végéig.

Térfélcsere után kissé visszaléptek a vendégek, de így is szereztek még egy gólt és 1-4-ra beállították a végeredményt.

Az összecsapáson kezdőként pályára lépett a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tizedikes diákja, Felszegi Tünde is, aki körülbelül 80 percet játszott.

A forduló végén az Atletic Olimpia a nyolccsapatos bajnokság hetedik helyén található. A helyezés nem fontos, ugyanis a 2021-2022-es idényben egyik csapat sem esik ki a Liga 2-ből.

A bajnokság végéig hátramaradott fordulókban a csapat két mérkőzést játszik: május 15-én, idegenben az ACS Academia de Fotbal şi Tenis Măgura otthonában, illetve május 22-én, 11:00 órától, amikor hazai pályán fogadja az AS CS Carmen Bukarest 1937 csapatát. Az utolsó fordulóban szabadnapos a csapat.

További eredmények

Első csoport

Altetic Club Onix 2010 Râmnicul Sărat – Székelyudvarhelyi Vasas Femina FC II 0-3

CN Nicu Gane Fălticeni – ACS Selena SN Constanța 0-7

FK Csíkszereda – ACS Activ Slobozia 8-0

ACS Navobi Iași – ACS Vulpițele Galbene Roman 0-2

Második csoport

ACS Dream Team Bukarest – Kolozsvári AFC Universitatea Olimpia II 1-4

AS CS Carmen Bukarest 1937 – ACS Academia de Fotbal şi Tenis Măgura 6-2

A Nagyváradi Athletic CS United Bihor szabadnapos volt.

A tabella állása

Első csoport

1.AFK Csiksereda Miercurea Ciuc14130185-87739
2.ACS Navobi Iasi13101274-116331
3.ACS Vulpitele Galbene12100249-113830
4.ACS Selena SN Constanţa1481557-253225
5.ACS Vasas Femina FC 21342721-34-1314
6.CN Nicu Gane13301014-71-579
7.Atletic Club Onix 2010132297-35-288
8.AFC Magura 2012 Bacau1322914-63-498
9.ACS Activ Slobozia1322910-73-638

Második csoport

1.AFC Universitatea Olimpia Cluj 21190272-106227
2.AS CS Carmen Bucureşti 19371080250-193124
3.ACS Dream Team1160533-191418
4.ACS Academia de Fotbal şi Tenis Măgura1142534-27714
5.ACS Atletic Drobeta114167-26-1913
6.Asociaţia Athletic CS United Bihor1233621-26-512
7.ACS Atletic Olimpia Gherla1233620-35-1512
8.ACS Olimpic Star Cluj1231819-94-7510

Riti József Attila

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük