Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 46 Second
Adventi jótékonyság

Adventi jótékonysági akciókat szerveztek és bonyolítottak le a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákjai és munkatársai az elmúlt hetekben. Karácsonyra hangolódva a kézműves foglalkozások, mézeskalács-sütés, fadíszítés mellett kiemelt szerepet kapott a segítségnyújtás is a fiatalok körében.

Idén is számos közösségépítő programmal készültek az ünnepre az MCC diákjai minden képzési programban. Az elmúlt év adventjében gyerekotthonokat, idősotthont, hajléktalanszállót látogattak meg a különböző erdélyi városok MCC-központjaiban tanuló diákok, a pozitív élmények hatására pedig idén is közös tevékenységeket, kezdeményezéseket szerveztek hét városban.

Kolozsváron a Fiatal Tehetség Program 14 diákja és a Középiskolás Program hét résztvevője több közös énekpróbát és mézeskalács-díszítést követően a gyalui Providenta Idősotthonba látogatott december 13-án. A fiatalok több közösségi teremben is előadták rövid műsorukat, hogy mindenkit meglephessenek, az otthon lakói pedig süteményekkel és helyben készült karácsonyfadíszekkel fogadták a látogatókat.

Farkas Krisztina MCC-s hallgató kezdeményezésére a Kolozsvári Egyetemi Program diákjai is vállalták az adventi jótékonykodást: könyveket adományoztak a Kéz a kézben könyvlicit csoportnak, amely a licitálásból és tombolákból összegyűlt összeget beteg gyerekek segítésére használja fel. Akinek nem volt lehetősége könyvet adományozni vagy tombolát vásárolni, pénzadományt is eljuttathatott a diákokhoz, akik gondoskodtak a könyvek beszerzéséről. A karitatív akcióban egész évben részt lehet venni, a Kéz a kézben jótékonysági könyvlicit csoport egész évben várja az adományokat.

„Rendkívül mozgalmas évet zárunk az MCC-ben, amiért hálásak vagyunk a lelkes diákjainknak, a munkatársaknak, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt. Erdély-szerte növekedett és kibontakozott a Collegium úgy az oktatás, mint a közösségformáló tevékenységek terén, hiszen közel 2000 tehetséges fiatalt sikerült megszólítanunk – ezt csakis együtt érhettük el a rengeteg nyitott, közösségéért tenni akaró emberrel” – mondta el Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Az adventi karitatív akciókkal kapcsolatban hozzáfűzte: az MCC éppen attól különleges, hogy a tanulás, sokoldalú képzés mellett személyiséget is fejleszt, odafigyel a szemléletformálásra, és minőségi időtöltést biztosít a fiataloknak – erre különösen jó alkalom az ünnepi jótékonykodás.

Az MCC diákjai minden városban rendeztek valamilyen karitatív tevékenységet: Aradon könyveket gyűjtöttek óvodásoknak, Marosvásárhelyen és Nagyváradon idősotthont látogattak, a csíkszeredaiak gyerekotthon lakóit lepték meg, Sepsiszentgyörgyön adománygyűjtést szerveztek, és idősotthont látogattak, Szatmárnémetiben pedig saját színdarabbal lepték meg családjaikat a diákok, és meglátogatták a helyi idősklubot.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: