1
0
A gyermek, amikor biciklizni tanul, elsőként a ház udvarán, vagy a kis utcában merészkedik neki, természetesen édesapja, nagyobb testvére segítségével. Aztán amint cseperedik már egyre merészebb, egyre nagyobb távolságokat képes megtenni a kisebb-nagyobb, jobb vagy gyengébb biciklijével. Felnőtt korra pedig már van sajátja. És már napi szinten használja, munkába menni, sportolni, vagy egyszerűen kikapcsolódás céljából.
Egyszer csak a mindennapi „tekerés” közepette kipattant az ötlet: biciklizzük be Magyarországot és Felvidéket a Mezőségtől a Hármashatárig. Összeállt a csapat, eleinte 10-en, utána pedig 11-en, majd miután ketten az indulás előtt személyes okokból visszaléptek, 9-en.
Ballok Zoltán Mátyás király szülővárosából, Kolozsvárról indult, Barabás Lóránd Erdély festőfellegvárából, Nagybányáról, Balázs László és Sztrimbey József a nagybányai festőiskola alapítójának, Hollósy Simonnak a szülővárosából, Máramarosszigetről, legtöbben pedig a Martinuzzi várról, és az örmény katedrálisról ismert Szamosújvárról indultak: Felszegi Imre, Molnár Tibor, Balla Ferenc, Feketelaki Tibor és Juhos Tamás.
2023. június 20-án este Szatmárnémetiben összegyűlt a csapat a Borókabokor Egyesületnél, ahol vacsora mellett megbeszéltük az utolsó részleteket, majd másnap, június 21 -én, szerda reggel nekivágtunk a Román-Magyar határnak.
Bő fél óra alatt megérkeztünk a Petea-Csengersima határátkelőhöz, ahol a vámosok barátságosan kérdezték, hogy merre és mennyi lesz a „tekerés”. Ők jó utat, mi szép napot kívántunk és máris Magyarországon voltunk útban Csengersima fele, ahol árnyékos bicikliút fogadott minket.
Első pihenő megállónk Rozsály település polgármesterének, Sztolyka Zoltánnak a házában volt, aki testi-szellemi táplálékkal látott el bennünket.
Minderre szükségünk is volt, mert a következő megállás a Magyar-Román-Ukrán Hármashatárnál volt, Garbolc közelében, ahol a Magyarország legkeletibb pontját jelző oszlopot is érintettük. Továbbhaladva a Túr töltésén, Szatmárcseke következett, ahol megtekintettük Kölcsey Ferenc sírját az itteni kopjafás temetőben. Kölcsey itt írta meg a Himnuszt 1823-ban. Következett a Tivadari szabadstrand. Itt már valamennyien nagyon kívántuk látni a Vásárosnaményi szálláshelyünket, a Babus Jolán Kollégiumot, ahova Istennek hála meg is érkeztünk úgy „estebéd után”. Fáradalmainkra bónuszként megáztattuk fáradt csontjainkat a helyi Szilva Termálfürdő gyógyító vízében.
„Csütörtökön virradóra ment a kislány a folyóra”, viszont mi biciklikre pattantunk és elsuhantunk, így hát nem érkezkeztünk megkérdezni, hogy melyik folyóban fogja megmosni „kezét, lábát”. Itt ugyanis választhat a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr folyók közül, hisz ezen folyóink Vásárosnamény határában találkoznak.
Vásárosnaményból utunk a beregi Tiszahát méltán sokat emlegetett műemléke, a 13. században emelt nagylónyai templom, és a mándoki Forgách Kastély érintésével a zemplénagárdi határátkelőhöz vezetett, nem azelőtt, hogy kétszer is komppal átkeltünk volna a Tiszán.
Megjegyezzük, hogy az itteni vámosok nem voltak sem kedvesek, sem kedvetlenek, egyszerűen csak, nem voltak.
Nagy- és Kistárkányon keresztülhaladva az út a Magyar-Ukrán-Szlovák Hármashatárhoz vezetett, ami a semmi közepén van, a Tisza partján. Következő kihívásunk a Latorca folyó átkelése volt, ami nem lehetett máshol, mint a Battyán és Szirénfalva közti lengő hídon keresztül.
Majd következett biciklis kirándulásunk egyik legkedvesebb élménye. Megálltunk Dobóruszkán, a Dobó család által épített templomban, ahol most az egri várvédő, Dobó István nyugszik. Itt várt bennünket Varga Judit néni, aki hatalmas tudásával csodálatos előadást tartott Dobó István életéről és a templomról. Amikor elmondtuk, hogy néhányan Szamosújvárról érkeztünk Dobóruszkára, azonnal így szólt Judit néni „hát itt van a Dobó István múzeumban a szamosújvári várat ábrázoló plakett”. Mire mi válaszoltunk: „igen, mert 1553-tól 1556-ig a szamosújvári várnak Dobó István volt a kapitánya. Majd Izabella királynő ugyanebbe a várba bebörtönözte Dobót, aki 1557-ben regénybe illő módon megszökött, és ide, ahol most állunk, a Dobóruszkai birtokára menekült”. A múzeum megtekintése után bizony még sokat hallgattuk volna Judit néni történeteit a Dobók, a Perényiek meg a Balassák életéről, de mivel későre járt már, igyekeztünk a nagykaposi szállásra. E napi utolsó élményként megtapasztaltuk mit jelent, amikor a tűző délutáni napon ki kell várni a sorompót egy 60 vagonos ukrán tehervonat vámbeli ellenőrzésekor.
2023.június 23- án, pénteken Nagykaposról visszaindultunk Magyarországra. Mielőtt kiléptünk volna Szlovákiából, előbb megtekintettük a kisgéresi pincesort, Királyhelmec főterén a Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázoló szobrokat. Megcsodáltuk a felújított Borsi-kastélyt és az előtte elhelyezett II. Rákóczi Ferenc szobrot. A fejedelem ezen impozáns kastély falai között született 1676-ban.
Ezután Sátoraljaújhely érintésével megérkeztünk a Zempléni-hegység legkeletibb részén található füzéri várhoz, ami túránk tengerszint feletti legmagasabb pontja, kb 550m-en. Csapatunk két tagja közben feltekert a Megyer-hegyi Tengerszemhez is.
A vár megtekintése, pihenés, felfrissülés után estére megérkeztünk Sárospatakra, a szállásunkra.
A péntek esti kollégiumi bentlakásos szállás és a szombat reggeli kollégiumi étkezde oly pozitív hatással volt ránk, hogy valamennyien megifjodtunk, ugyanis eszünkbe jutottak „azok a boldog szép napok …”. Sárospatak nemcsak megfiatalított, hanem lélekben vissza is repített a dicső múltba. Az 1531-ben alapított Sárospataki kollégium előtt állva Madách Imre szavaival bíztattuk egymást: „nézz körül és láss szellem-szemekkel”. Szinte láttuk, amint Comenius Ámos János tanítja a diákságot, szinte átéreztük, hogy Lorántffy Zsuzsanna aggódik a kollégiumért. Szinte hallottuk Móricz Zsigmond „tanító-panaszát”, aki itt, Sárospatakon végezte el a 4-5.osztályt: „kutya nehéz volt ebben az időben a pataki kollégium. Jó iskola volt, szép iskola volt, nagy tekintélyű iskola volt, de nehéz iskola volt. Itt ugyanis a tanárok azt akarták, hogy a diák tudjon.” A kollégium ódon falait elhagyva elsétáltunk a Rákóczi-várhoz, majd a vár és a Vörös-torony megcsodálása után útnak indultunk tovább, délnek.
Tokajon és Nyíregyházán keresztül vezetett az utunk a negyedik napon, a cél – Nyírbátor. Tarcalon röviden megnéztük az Áldó Krisztus szobrát és a bányatavat, Tokajon bor helyett kávéztunk, a Nyírteleki fagyizás pedig mindenkit feltöltött energiával .
Végighaladva úttalan utakon, a Kállósemjéni Kállay Kúria és a Máriapócsi Kegytemplom érintésével szombaton késő délutánra érkeztünk meg a Báthoryak ősi „fészkébe”, Nyírbátorra. A Sárkány fürdő mellett elhaladva, éhesen, szomjasan és minden erőnkből kizsigerelve, talán a fáradtságnak vagy csupán a képzelőerőnek köszönhetően, de „láttuk”, amint a Báthoryak egyik őse legyőzi a sárkányt, és annak fogait magával viszi.
Aztán vacsorázás közben arra lettünk figyelmesek, hogy imitt-amott a Báthoryak címere díszíti a Csekő étterem helységet, amelyen valóban ott van a három sárkányfog. Lefekvés előtt még volt erőnk felidézni az 1479-es Kenyérmezei csatát.
A csata előtt Báthory István erdélyi vajda fogadalmat tett Istennek, hogy ha győzelemre segíti a török nép felett, akkor két templomot építtet Nyírbátorban, és úgy látszik abban az időben a kimondott szónak súlya volt. Báthory be is tartotta ígéretét! Mind a két templomot felépíttette. A kenyérmezei csatában Báthory István valóban legyőzte a török sereget Kinizsi Pál temesi ispán segítségével.
Így kellett elaludni: felidézve a csata jeleneteit, a Sárkány fürdő közelében, egy újabb elernyesztő fürdés után, sárkányfogakat látva a falon, ráadásul az eső is megeredt. A szél csapdosta a faágakat. Hát nem csoda, hogy reggelre már nem tudtuk álom volt, vagy az éjjel valóban láttuk, amint „Kinizsi a fogai közé kap egy törököt és úgy ropja a győzelmi táncot”.
2023. június 25-én, vasárnap reggel valamennyien éreztük azt, hogy „mindenhol jó, de a legjobb otthon”, így hát felpattantunk a biciklikre és irány Szatmárnémeti! Röviden érintettük még Nagykároly ékességét, a Károlyi Kastélyt, majd amilyen hamar csak tudtunk „tekertünk” a végcél felé.
Visszatekintve erre a néhány napra röviden ennyit mondhatunk: jó volt.
Egy kicsit bővebben fogalmazva pedig elmondható: jó volt, hisz az éhezés, szomjazás közepette, a tikkasztó melegben egymást segítettük, bátorítottuk, és minden nap, még a 100 km feletti útszakaszon is, mindannyian célba érkeztünk. A közös étkezések ideje alatt, akár a Tisza-parti fa árnyékában a biciklire támaszkodva, akár a néhány házból álló település kis boltja falának dőlve, akár a kollégium fehér abrosszal terített asztalánál ülve víg kedélyű, barátságos beszélgetések folytak.
Jó volt, hisz ezen a túraútvonalon átléptünk a „határokon” földrajzi és lelki értelemben egyaránt. Földrajzi határokat bicikliztünk át Erdélyből Magyarországon keresztül Szlovákiáig, röpke betekintést nyerve a háború dúlta Kárpátaljára is. Lelki határokat is átszárnyaltunk, hisz olykor önmagunkat csodáltuk, hogy akár a déli 34 fok meleg ellenére, estére „letekertük” olykor a több, mint 100 km-t.
Jó volt ez a biciklitúra, mert nagyon sok kedves és barátságos emberrel találkoztunk, akik „tanáccsal is, kaláccsal is” mellénk álltak. Jó volt, és, valamennyien úgy szeretnénk, hogy legyen jövőre is.
A „Mezőségről a hármashatárhoz” túra a Kerékpárral hét határon át programsorozat részeként, a Téka Alapítvány szervezésében, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet közreműködésével valósult meg.
Felszegi Imre
Juhos Tamás
Fotók:
Juhos Tamás és Molnár Tibor
Technikai adatok:
Megtett teljes táv: 520 km -> napi 104 km
Teljes szintemelkedés: 1255 m
Teljes mozgás idő: ~22h
Útvonal:
További képek:
[…] idén is, egy kilencedikes diák szemszögéből Az Erdélyi Mezőségről a Hármashatárhoz Biciklitúra Nem én 7. Román nyelvi tábor Szamosújváron XV. Keramikus Tábor Szamosújváron […]