Ballábbal kezdett a Dési Unirea

0 0
Read Time:2 Minute, 13 Second
Az Unirea játékosa akcióban / fotó: Riti József Attila

            A Liga II, első fordulójában, a Dési Unirea FC hazai pályán fogadta a Slobozaiai Unireat és 0-2 arányú vereséget szenvedett. A találkozó góljait Mustachă szerezte, a 35. és 67. percekben.

Az első forduló előtt nagy előkészületek folytak az Unirea háza táján. Rendbetették a sétatéri pályát és a lelátót, felújitották az öltözőket és új felszerelést szereztek be a csapatnak. A hazaiak lámpalázzal kezdték a mérkőzést, Dragoş Militaru edző tanitványainak semmi sem sikerült a nyitányon, alig hoztak össze egy pár támadást, inkább védekezésre álltak be, pedig mindvégig élvezték a szurkolótábor biztatását.

A vendégcsapat nagyobb lelkesedéssel játszott és megérdemelten vitte el a három pontot. Náluk meglátszott a másodosztály tapasztalata, miközben a hazaiak várakozáson alul szerepeltek.

A találkozó főhőse a vendégek középpályása, Cristan Mustacă volt, aki kétszer is betalált Răilean kapujába. Az első gólt a 36. percben jegyeztük, amikor a vendégek játékosa   12 méterről érte el első találatát, miután a hazaiak hálóőre tehetetlen volt, nem tudott hárítani.  A második gólnál (67.perc) sem tudott többet tenni, Mustacă alig tíz méterről volt eredményes, miután a CFR egykori játékosa, Kereki Mihály tévedett a középpályán, elengedve ellenfelét egészen a tizenhatosig.

A második gól előtt a hazaiak egyenlíthettek volna, egy alkalommal a kapufát is eltalálták.

A következő hétvégén nehéz kiszállás vár a désiekre, Temesvára utaznak, ahol a nagymúltú Ripensia ellen lépnek pályára az Electrica stadionban.

A mérkőzés végén, a désiek edzője, Dragoș Militaru a következőket nyilatkozta: „a második gólig kiegyensúlyozott volt a mérkőzés. Ha az első kapott gól után egyenlítettünk volna akkor, más lett volna a találkozó vége. Gratulálok a fiúknak, mert nagyon fiatalok (21 éves a keret átlagéletkora) és négy játékos kivételével egyikük sem játszott a Liga 2-ben. Úgy gondolom, hogy mérkőzésről – mérkőzésre fejlődhet a csapat és a csapat játéka. Köszönjük a közönségnek és a szurkolóknak, hogy eljöttek a mérkőzésre és sajnáljuk, hogy nem győzhettünk, de mindent megteszünk, hogy legközelebb jobb eredményt érjünk el”

Székely Csaba, Riti József Attila

A forduló további eredményei:

Giurgiui Astra – Bukaresti Metaloglobus 1-2

Concordia Chiajna – Unirea Constanța 2-0

Petrolul Ploiești – Jászvásári Poli 2-0

Temesvári Ripensia – Dunărea Călărași 3-3

Sellemberki CS Comunal 1599 – AFC 1919 Dacia Unirea Brăila 3-1

FC Hermannstadt – FC Buzău 2-1

További mérkőzések:

2021. augusztus 1, 12:00 óra:

Brassói ACS FC – Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii (közvetíti: DigiSport, TelekomSport és LookSport)

2021. augusztus 3, 18:00 óra:

Kolozsvári Universitatea – Temesvári SSU Politehnica – (közvetíti: DigiSport, TelekomSport és LookSport)

2021. augusztus 420:30 óra:

Bukaresti Steaua CSA – FK Csikszereda – (közvetíti: DigiSport, TelekomSport és LookSport)

RJA

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük