Bölcsődét épít Szamosújváron az állam

0 0
Read Time:53 Second
Bölcsőde építés a megyében

Cseke Attila, fejlesztési miniszter bejelentette, hogy országszerte 138 bölcsődét épít majd a román állam. Ebből az számból 47 bölcsőde építését már jóváhagyták. További 91 kérés vár jóváhagyásra, ezeknek most állítják össze a szükséges dokumentációt az önkormányzatok.

Első körben, minden municípiumban támogatnak kap egy – egy bölcsőde felépítését (a 100 ezernél nagyobbak pedig kettőt). Amennyire igény van rá a kisvárosokban és a községekben is támogatást nyújtanak ilyen jellegű épületek felemelésére.

A miniszter arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy pályázzanak bölcsőde építésre, amennyiben van rá igény. A miniszter továbbá azt is elmondta, hogy csak 386 bölcsőde van az országban, ami nagyon kevés, ezért is hirdették meg a bölcsőde építési programot.

Kolozs megye települései közül Kolozsváron két, Aranyosgyéresen, Désen, Szamosújváron és Tordán egy-egy bölcsődét építenek.

Szamosújváron nagy igény lenne bölcsődére, ugyanis már majdnem harminc éve nincsen ilyen jellegű intézmény a városban, ami megnehezíti a szülők dolgát. A szülő két év gyereknevelési segély után vissza kell menjen dolgozni, így kénytelen nagyszülőkre, vagy dadára (ami költséges) hagyni a gyereket, mert óvodába csak három évesen lehet beíratni őket.

RJA

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük