Ft. Kató Béla püspök húsvéti pásztorlevele
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent”. (Jób 19, 25-26)
Társadalmi és kulturális havilap
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent”. (Jób 19, 25-26)
Óriási humanitárius válságok elé néz Afrika és a Közel-Kelet Ukrajna orosz inváziója miatt.
Összeszámolták a levélszavazatokat. A voksok közel 94%-át a FIDESZ nyerte el.
Az élelmiszeriparral, termelő-feldolgozó-vásárló kapcsolattal, a kistermelők előtt álló kihívásokkal kapcsolatos kérdéseket érintő kerekasztal-beszélgetést rendezett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kedden, április 6-án a kolozsvári MCC-központban.
Ma, április 3-án, országgyűlési választásokat és országos népszavazást szerveznek Magyarországon.
Erdélyben járt Szentesi Zöldi László, a Hír TV Sajtóklub című műsorának állandó tagja, aki több előadást tartott Kolozsváron, Szamosújváron és Désen.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező 456 ezer választópolgár közül 184 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteki adatai szerint.
Változz–változtass–vezess: hogyan tágítsuk a lehetőségeinket? címmel tartott előadást dr. Porkoláb Imre ezredes, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémia igazgatója csütörtökön, március 31-én a kolozsvári MCC-központban.
Budapest, 2022. március 31., csütörtök (MTI) – Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat június 3-án indul és 6-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten.
Tartalmas négynapos képzésen vettek részt Bukarestben az Erdélyi Politikai Iskola diákjai március 26–29. között.