Novemberi kézműves programsorozat

Alkosd magad, ajándékozz egyedit névvel kézműves programsorozatot indított novemberben a Téka Alapítvány.

A világítás

Hagyomány szerint, Erdélyben, november 1-én emlékezünk halottjainkra, függetlenül attól, hogy vallásunk ünnepnek tartja-e vagy sem. Így lesz ez Szamosújváron is, ahol megtelnek ma a temetők.

Reformáció ünnepe Szamosújváron

A reformáció ünnepének közeledtével a Szamosújvári Református Egyházközség lelkipásztora közzé tette az istentisztelet rendjét.

Szeret írni? Publikáljuk

Bármilyen jellegű és témájú írásaid/írását küld/küldje el az info@kozlony.ro email címre és ha jó az írásod/írása akkor publikáljuk a Szamosújvári Közlönyben

Gyerekprogramok

A Téka Alapítvány immár 25 éve városunk művelődésének és oktatásának meghatározó intézménye. Gyerekek számára heti rendszerességgel szerveznek tevékenységeket.

Megjelent a Szamosújvári Közlöny harmadik száma

Megjelent az újraindított Szamosújvári Közlöny második száma. A lap letölthető internetről is, az alábbi linkre kattintva.

Cserkészévnyitó ünnepség

A Szamosújvári 51. Czetz János cserkészcsapat lassan 30 éve vállal közösségi és ifjúságnevelési szerepet a közösség életében, úgy a városban, mit a városon kívül is. A cserkész munka és értékrend…

Felszentelték a katolikus templomot

Dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek jelenlétében és főpásztori mise keretében, október 8-án, délelőtt felszentelték Szamosújvár felújított római katolikus templomát. Részletek a cikkben!

Élő közvetítés a szamosújvári ferencestemplomból

A Mária Rádió a Víz utcában (Bobâlna) található és újraszentelés küszöbén álló egykori ferencestemplomból élőben közvetíti a szentmiséket.

A népmese napja az iskolában

A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum elemi tagozatán immár hagyománnyá válik a magyar népmese napjának megünneplése.