Országos harmadik a Pecsétszegi (románul Chiuiești) Izvorul felnőtt métacsapata

Miután az iskolásoknál országos szinten második volt az Alsókosályi Gimnázium lánycsapata, a közeli Pecsétszegi Izvorul együttese a felnőttek korosztályában harmadik helyen végzett a fiúk nemzeti bajnokságán.

Páduai Szent Antal búcsú Désen

Június 12-én délután, 17:00 órától tartják a dési Páduai Szent Antal ferences templom búcsúját, melynek keretén belül liliomszentelés és gyerekáldás is lesz, ugyanis a szentet barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében pedig liliommal ábrázolják.

A kutyák ingyenes ivartalanítása Széken

A széki községháza, a Daria Egyesület, illetve az állatorvosi rendelő közös szervezésében ingyenes ivartalanítási kampányt szerveznek a községben.

Évvégi Kalákás fellépések

Kedden, június 7-én a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum udvarán került sor a hagyományos évi gálaműsorra.

Sósvizzé vált a Dési Szamos

Jelentős eseményre került sor a Dési Someşul III. ligás csapat háza táján. A désaknai Minerullal egyesült és felvette ennek nevét.

Gólkirályuk nélkül maradtak a dési csapatok

Ezen a nyáron mindkét dési labdarúgó csapat elvesztette legjobb góllövő játékosait. Úgy a II. ligás Unirea, mint a Liga III-ban szereplő Someşul megvált gólkirályától.

Kolozsváron megnyitották a 11. ünnepi könyvhetet

A kolozsvári Bánffy-palota udvarán csütörtök délután megnyitották a 11. alkalommal megrendezett ünnepi könyvhetet.

Tanév végén is pörögtek

A Téka Alapítvány idén is megszervezte a szamosújvári és környékbeli gyerekek számára az anyanyelvi vetélkedőjét.

MCC Szülők Akadémiája: hasznossá tehetjük a szorongást

Hasznunkra is fordíthatjuk a kellemetlen szorongást – derült ki Hal Melinda klinikai szakpszichológus előadásán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kolozsvári központjában június 7-én. Az MCC – Mindset Pszichológia Iskola Test és lélek műhely vezetője az MCC Szülők Akadémiája programon beszélt a szorongás kezeléséről.

Franciaországi kiszálláson az Atletic Olimpia lányai

Franciaországban turnéztak a lányok. A mérkőzést az yzeurei „Belleve” stadion pályáján rendezték a helyi Yzeure Allier Auvergne és az Atletic Olimpia csapatai között.