Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 40 Second
Dési ferences templom / fotó: ersekseg.ro

Június 12-én délután, 17:00 órától tartják a dési Páduai Szent Antal ferences templom búcsúját, melynek keretén belül liliomszentelés és gyerekáldás is lesz, ugyanis a szentet barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében pedig liliommal ábrázolják.

Az ünnepi mise után agapéra várják a kedves híveket a ferences kolostor ebédlőjében.

Dési ferences templom

A dési ferences templomot alapkövét 1726. május 8-án helyezték el, majd több éven keresztül építették.

1730-ig felépítették a szentélyt, majd a templom hajóját és a kolostor felől húzódó folyosót. 1732-ben elkészült a nyugati karzat, a következő évben pedig kifestették a templomot és bekerültek a padok is. Az orgonát pedig 1734-ben építtettek.

A Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt főoltárt 1735-ben készítette Heinrich Wassermann harmadrendi asztalos. A szószéket is ugyanő készítette 1736-ban. A főoltár kifestésére alig csak 1764-ben került sor.

Francisco de Zurbarán: Páduai Szent Antal, 1640 körül

Páduai Szent Antal

Páduai Szent Antal a legnépszerűbb szent a világon, a legtöbb katolikus templomban van szobra.

Lisszabonban született 1195. augusztus 15-én, portugál nemesi családban és Arcellaban (ma Padova része) halt meg 1231. június 13-án.

16 évesen belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé és felvette az Antal nevet (Remete Szent Antal tiszteletére), ugyanis előtte a Fernando nevet viselte.

1220-ba átlépett a ferences rendbe és Marokkóba ment híttérítőnek, de beteg lett és visszatért. Visszaúton hajótörést szenvedett és kivetődött Szicília partjaira, ahol ezt követően egy ideig élt. Majd megismerkedett Assisi Szent Ferenccel, aki dél Franciaországba küldte prédikátornak.

1227-től kezdődően a Bolognai Egyetem lektora volt.

1230-ban minden hivatalából visszavonult, majd 1231. június 13-án halt meg az arcellai kolostorban. Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, híres zarándokhely.

1232. május 30-án IX. Gergely pápa a nép követelésére, szentté avatta és halála évfordulóján, június 13-án ünnepli a katolikus egyház.

Páduai Szent Antal a szegények védőszentje, emiatt a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely, amely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: