Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:58 Second

Miután az iskolásoknál országos szinten második volt az Alsókosályi Gimnázium lánycsapata, a közeli Pecsétszegi Izvorul együttese a felnőttek korosztályában harmadik helyen végzett a fiúk nemzeti bajnokságán.

A Magyarláposi stadion pályáján sorra került rendezvényen az ország legjobb nyolc alakulata vett részt. Kolozs megye képviselője a csoportban minden ellenfelét legyőzte, de az elődöntőben   4-24 arányban kikapott a címvédőtől, a Konstancai Tomis gárdájától, így csak harmadik lett 5 ponttal. A tengerpartiak 9 pontot értek el, míg a második helyezett Olteniţai CSM 7 ponttal zárta a máramarosi döntőt. Így is szép teljesítmény a Dés környéki egyesületnek, amely ugyancsak Magyarláposon megtisztelte a Láposok völgye kupával díjazott barátságos tornát is.  Megemlítjük mindkét rendezvény kitűnő szervezését, a helyiek mindent megtettek, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Első ízben tisztelte meg az országos métabajnokságot a helyi Şoimii  együttese, amely, azonban az utolsó helyen végzett, de számára a részvétel volt fontos. Máskülönben, Máramarosban régi hagyománya van a métának, valamikor országos szinten is remekeltek az ottani csapatok.

A Pecsétszegi Izvorul edzője Mihaela Hango tanárnő, aki a helyi iskola gyermekcsapataival   foglalkozik, de a közeli Kackó falu ifiegyütteseit is ő készíti fel a megyei bajnokságokra.

Székely Csaba

A kép illusztráció – forrás: Wikipédia

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: