A kis kezecskék csodás dolgokat műveltek

A 2020-2021-es tanév sikeresen fejeződött be a központi Sünike óvodában is. A világszerte elterjedt „nagy koronás” megnehezítette az óvónők munkáját. Az online oktatást bevezetve, nehézkés tanítási-tanulási időszak elébe néztünk. Nehéz volt a pedagógusoknak, a szülőknek és bizonyára a kis csemetéknek is. A gyermekek keveset járhattak óvodába, de

Szamosújvári gólyatábor

Első alkalommal szervezte meg, július 12 és 14 között a Téka Alapítvány, a nyolcadikos diákok számára a gólyatábort, azzal a céllal, hogy megismerjék az iskolát, diáktársaikat és osztályfőnökeiket.

Vezető pedagógust keres a Téka Alapítvány

A szorványkollégiumot működtető Téka Alapítványt vezető pedagógust keres. A hírdetést, teljes egésszében, módosítá közöljük.

Román tábor, a Téka Alapítvány szervezésében

A csak „román” táborként emlegetett rendezvényt az a tény hívta életre, hogy az életmód változásával a román és magyar gyerekek már nem játszanak együtt, a nem vegyes házasságból származók számára egyre nagyobb nehézség a román nyelven történő kommunikáció.

Általános és középiskolás Pörgettyű

A Pörgettyű kreatív anyanyelvi vetélkedő a Téka Alapítvány és a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum közös rendezvénye.

Évzáró a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban

A koronavírus járvány ellenére nem maradhatott el az évzáró a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban.

Sportnap és gulyás a Kornisnál

Június 23-án a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diáktanácsa sportnapot és gulyásfőző versenyt szervezett a Kornis kastélynál.

Oktatási kerekasztal a szamosújvári RMDSZ székházban

A szamosújvári RMDSZ tanácsosok kezdeményezésére oktatási kerekasztal beszélgetésre került sor, június 23-án, 18:00 órától, a szövetég szamosújvári székházában.

Iskolai hírek

Iskolai hírek

Elemis Pörgettyű

A Pörgettyű a Téka Alapítvány kreatív anyanyelvi vetélkedője immár 16 éve a mezőségi szórványgyerekek és pedagógusok egyik kedvenc eseménye.