Nem talál magára a tavaszi idényben a Dési Unirea. Miután a tavaszi forduló első mérkőzésén Szászrégenben szoros küzdelemben maradt alul a hazaikkal szemben, a hétvégi 17. fordulóban otthon váratlan vereséget szenvedett a Gyulafehérvári CSM Unireatól. Igaz, a vendégeknél több tapasztalt játékos szerepelt, mint például a 34 esztendős Cătălin Golofca, aki éppen az első gólt szerezte, méghozzá az első percben! Ez aztán teljesen lerombolta a házigazdákat, akik a meccs végéig sem találtak magukra, sőt mi több még kaptak három gólt.
Az eredmény ellenére a désieknek is voltak helyzeteik. Az első játékrészben például a 32, percben Andrei Pop nyolc méterről egyedül a kapussal fölé rúgott, majd rá egy pár percre Marcus Georgiu mellé lőtt.
Szünet után Adrian Falub edző tanítványai gyakrabban közelítették meg az ellenfél tizenhatosát, de ami nem sikerült a désieknek, sikerült a vendégeknek. Az 54. percben a tavaly még Désen szerepelt Marcus Gulda betalált a fiatal Robert Matei kapujába és 2-0-ra növelte a gyulafehérváriak előnyét.
A találkozó 61. percében Matei hálóőr saját kapujába öklözte a labdát, ami 3-0-ra növelte az eredményt a vendégek javára. A hazai alakulat még akkor sem ébredt fel, mintegy beletörődve a hazai kudarcba. Még mielőtt a bácsy (Hunyad megye) Herczeg Leopold játékvezető lefújta volna a mérkőzést, a 89. percben Răzvan Fetița beállította a végeredményt, 4-0 a gyulafehérváriak javára.
A désiekre e hétvégén újabb nehéz összecsapás vár, a 18. fordulóban Besztercére utaznak az éllovas Glória 2018 elleni találkozóra. Éppen oda, ahol az elmúlt évadban edzősködött Adrian Falub.
Végül, íme a désiek felállítása: Matei – Uțiu (64 Zanc), Martinovics, Kun, Anchidin( 69 Blejdea) –Mar, Ciobanu, Oltean, A, Pop – Georgiu( 46 T. Muresan), Stoyanov (56 Popovici). Edző: Adrian Falub.
Székely Csaba