Ugrás a tartalomra
Dés

Dinamótól is kikaptak a dési röplabdázók

A Krajovával szembeni hazai, majd a Rapid elleni idegenbeli össze csapások után a hétvégén a 20. forduló keretében éppen az éllovas bukaresti Dinamó látogatott az Unirea otthonába.

2 perc olvasásRiti József Attila

Nehéz időszakot élnek a Dési Unirea röplabdázói. Már a bajnokság elején lehetet tudni, a Désnél erősebb csapatok rendre nyertesen hagyják el a sétatéri sportcsarnokot. Nohát, ezen a tavaszelőn éppen ebben a helyzetben van a Szamos parti együttes. A Krajovával szembeni hazai, majd a Rapid elleni idegenbeli össze csapások után a hétvégén a 20. forduló keretében éppen az éllovas bukaresti Dinamó látogatott az Unirea otthonába. Előre lehetett tudni a meccsnek egyetlen győztese (néhány évvel ezelőtt nem így történt) a fővárosi gárda.

A több válogatott játékossal felerősített piros-fehérek gond nélkül nyertek 3-0 (15,19,19)-ra a fiatal, tapasztalatlan  dési alakulattal szemben.  Az első szettben, például, Tămaş Stelian Ovidiu edző tanítványai mintha megijedtek volna vetélytársuktól, alig 15 pontot gyűjtöttek be, hogy aztán a másik két menetben megközelítsék a 20 pontot. A 77 perces játékidőben a Dinamó sem erőltette meg magát, éppen csak annyit nyújtott, hogy megszerezze mindhárom pontot, ami végül is sikerült neki.

A vendégek legjobb játékosa a válogatott Rareş Băleanu volt 17 ponttal, míg a désieknél, mint mindig, a brazil Victor Hugo Rosa Santana tűnt ki, aki 10 pontot ért el. Édes kevés egy sikeres szerepléshez.

A következő fordulóban a Dési Unirea Zilahon játszik a helyi CSM együttesével. Erdélyi rangadó, amelynek nyertese még tisztázatlan, figyelembe véve, a Meszes alji gárda   már nem a régi.

Székely Csaba

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük