Legújabb híreink

szabadnapos rendőrség győzelem
0 0
Read Time:2 Minute, 9 Second

Az idei bajnokság egyik kellemes meglepetése a Szamosújvárnémeti Vulturul.  A több volt másodosztályt is megjárt labdarúgót felvonultató vidéki csapat hétről-hétre egyre jobban szerepel. George Cotuţiu edző tanítványai egyszerűen letepertek a pályáról az Alsódetrehemi Unirea együttesét. Az első félidő elején még bírtaák a hazaiak által diktált iramot a Torda melletti labdarúgók, majd az első bekapott gól után (ez a 23. percben történt) teljesen összeestek, fizikailag. Szünetig 3-0 volt az eredmény a Vulturul javára, majd tércsere után még háromszor betaláltak a vendégek kapujába. A találkozó végéig az Unireanak csak szépítésre jutott ereje, többre nem volt képes az idei évadban azonban elég jól szereplő alakulat. Az eredmény 6-1 volt a Szamosújvár melletti csapat javára. A gólok szerzői Vlad Porumb (23. és 45. perc), Sergiu Pop (35.perc) és az „U” FC egykori középpályása, Viorel Sîntejudean (67.88. és 89. percben). Érdekes, az utóbbi csak az 55. percben lépett pályára, de a mesterhármassal igazán megtette kötelességét.

Az idény második idegenbeli győzelmét pipálta ki a Szamosújvári Atletic Olimpia gárdája, amely a révkolostori pályán 3- 0-ra nyert a Dési Someşul II-vel szemben. A hazaiak az első játékrészben még valahogy ellenálltak a megtáltosodott szamosújváriakkal szemben, de aztán szünet után teljesen átadták nekik a kezdeményezést. A gólokon Alex Stan és Flaviu Mureşan (2) osztozott.

Idegenben győzött a második helyezett is, a Tordaszentmihályi Arieşul 4-1-ra nyert a Gyalui Someşul vendégeként.

Nagy meglepetésre kikapott Szászfenesen a jól induló Aranyosegerbegyi Victoria, amely az ifikből álló Futballakadémiával szemben maradt alul 0-2 arányban.

Idegenből vitte el a három pontot az esélyesnek elkönyvelt Supporter 2.0, amely Kissebesen szerepelt az újonc Viitorullal, amelyet 6-3-ra győzött le, tovább tartva a lépést az élbollyal. 

A forduló további eredményei: Szászfenesi SK – Magyargorbói Viitorul 4-0 és egy meglepetés Apahidai Sporting-Nagyiklódi Unirea 2-6Az első két menetben még első Sporting kezd lemaradni a dobogórol.

A tabella állása

1A.C.S. VULTURUL 2020 Mintiu Gherlii11100129630p
2A.C.S. ARIESUL Mihai Viteazu11821301326p
3A.C.S. SUPPORTER 2.0 Cluj Napoca11812321225p
4A.C.S. VICTORIA Viisoara11614241719p
5A.C.S. Floresti10604301618p
6A.S. UNIREA Iclod11605363118p
7A.C.S. SPORTING Apahida11524312717p
8C.S. ATLETIC OLIMPIA Gherla11515252016p
9A.S. VIITORUL Poieni11506284015p
10A.F.C. SOMESUL Gilau10424181814p
11A.C.S. UNIREA Tritenii de Jos11416232913p
12A.C.S. ACADEMIA DE FOTBAL Floresti1120921356p
13A.C.S. F.C. SOMESUL Dej 21110108343p
14A.S. VIITORUL Garbau11101011483p

Székely Csaba    

A kép archív felvétel                                          

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: