Győzelemmel zárta a hatodik fordulót a Szamosújvári Atletic Olimpia

0 0
Read Time:2 Minute, 5 Second
Amanda Lihv gólja / fotó: Riti József Attila

A női Superliga alsóházának rájátszásának hatodik fordulójában a Szamosújvári Atletic Olimpia hazai pályán 3–1 arányú győzelmet aratott a Gyulafehérvári Unirea ellen.
Gólszerzők: Amanda Lihv (17. perc, szabadrúgásból), Denysa Pînzariu (79. perc), Diana Bindiu (89. perc), illetve Estera Prunar (77. perc).

A mérkőzés a papírformának megfelelően indult, a hazai csapat már az első percekben támadásba lendült. Az első gólra sem kellett sokat várni: a 17. percben a svéd légiós, Amanda Lihv jobb oldalról, mintegy 17–18 méterről végzett el egy szabadrúgást, amely tökéletesen csapódott a hálóba (1–0).

A vendégek első komolyabb helyzetét a 31. percben jegyezhettük fel: egyik játékosuk bal oldalról lőtt kapura, de a szamosújváriak kapusa, Santos Almeida magabiztosan védett.

A 38. percben Iulia Zamfir robogott előre a jobb oldalon, majd a tizenhatosnál a gyulafehérvári kapus kézzel avatkozott közbe. A játékvezető szabadrúgást és sárga lapot ítélt – a hazai szurkolók kiállítást követeltek, ám a bíró úgy ítélte meg, hogy Zamfir nem volt közvetlen gólhelyzetben. A szabadrúgást Adina Giurgiu végezte el, a labda azonban a kapu fölé szállt.

A 41. percben Melack Rebecca sárga lapot kapott, miután lekönyökölte Mihăescu Andrát, aki ápolásra szorult.

A második félidőben is a szamosújváriak irányítottak. Az 52. percben a szünetben beállt Paula Agu lövését bravúrral védte a vendégkapus. Két perccel később ismét helyzetbe kerültek a hazaiak: Amanda Lihv szögletéből Olar Corina fejelt, ám a labda a kapu fölé szállt.

A 77. percben az Unirea egyenlített: Estera Prunar távoli lövése védhetetlenül csapódott a hálóba (1–1). A hazaiak azonban gyorsan reagáltak: a 79. percben Denysa Pînzariu betört a bal oldalon, több játékost is kicselezett, majd a kapus mellett a hálóba lőtte a labdát (2–1). A hazaiak második góljában nagy szerepet játszott a nagyszámú közönség is, akit a csapat bemondója, Balla György, tüzelt fel az egyenlítés után.

Pinzariu gólja / fotó: Riti József Attila – hivatalos

A 80. percben a vendégek újra próbálkoztak, de Santos Almeida ismét a helyén volt. A hajrá is izgalmasra sikerült: a frissen beállt Diana Bindiu a 89. percben betört a jobb oldalon, lövését még védte a kapus, ám a kipattanót ismét Bindiu szerezte meg, és ezúttal nem hibázott – beállítva a 3–1-es végeredményt.

Az alsóház másik mérkőzésén:
FC Hermannstadt – Székelyudvarhelyi Vasas Femina 0–4

A felsőház eredményei:
Farul Constanța – Kolozsvári AS FC Universitatea 1–0
Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018 – FK Csíkszereda 2–2

A tabella állása

1.ACS Atletic Olimpia Gherla650117-31431
2.ACS Vasas Femina FC650114-5926
3.CSM Unirea Alba Iulia62047-10-311
4.AFC Hermannstadt60063-23-201

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük