Győzött a Vulturul a megyei rangadón

0 0
Read Time:2 Minute, 25 Second

A IV. liga hétvégi 18. fordulójának középpontjában a Szamosújvár Németi Vulturul – Tordaszentmihályi Arieşul mérkőzés szerepelt, vagyis a táblázat első és második helyezettjei közti összecsapás. A Szamosújvár melletti pályán lezajlott találkozó iránt nagy volt az érdeklődés, még a közeli Désről is érkeztek focirajongók, tudván, hogy a II. liga szünetelt.

A megye két élcsapata ki is tett magért, szoros párharcot vívtak és nagyon közel álltak egy gólnélküli döntetlenhez. A hazaiak ebbe nem egyeztek bele és a 82. percben Răzvan Andronic egyéni akciója révén megszerezték a meccs egyetlen, a győzelmet jelentő találatot. Addig is a „sasok” támadtak többet Alex Rus középcsatár révén óriási gólhelyzeteket hagytak kis, őt követte Tothăzan, aki többször is közel állt a gólszerzéshez. A vendégek is sokat ügyetlenkedtek a tizenhatoson belül, a 62. percben, például, Lamah egyes-egyedül Todoran hálóőrrel szemben, kapu fölé küldte a labdát. Azelőtt Buglea hagyott ki jó gólhelyzetet. Végül is, a Vulturul megszerezte a várt sikert (az ősszel is megverte a Torda melletti alakulatot, méghozzá saját pályáján), ami azt jelenti három pontra megközelítette az Arieşult. Tudva azt, hogy van egy elmaradt mérkőzésük, nagy előnyt szerzett a bajnoki cím eléréséhez. A szamosújvárnémeti gárda megérdemelné az első helyet, annál is inkább, mivel a tavalyelőtt a Megyei Labdarúgó Testület kizárta őket a bajnokságból, éppen, amikor a táblázat élén álltak.

Nehezen nyert otthon az Aranyosegerbegyi Victoria a Nagyiklódi Unireaval szemben. Mindkét fél már a 15. perctől kezdve tíz emberben maradt.  Bondor a hazaiaktól és Morar az Unireatól kispadra kerültek egy játékvezetői ítélet következtében. A vezetést a vendégek szerezték meg Cupşa révén, de Paul Cubleşan két találatával az Aranyos mentiek megfordították az eredményt és 2-1 (1-1) -re győztek.

Fölényesen nyert otthon az Alsódetrehemi Unirea amely 4-1 (3-0) arányban múlta felül a Szászfenesi Academia de Fotbal fiatal együttesét. A hazaiak góljain Silaghi, Imbuzan és Chiş osztozott, a negyedik találat öngól volt. Az újabb sikerrel az Unirea közelebb került a harmadik helyezetthez és egyre-jobban halad a dobogó felé.

Folytatja kitűnő tavaszi szereplését a tordai Sticla Arieşul. A hétvégén is diadalmas hangulatban vonultak le a kolozsvári Unirea sportbázis 1-es számú pályájáról Artur Podar ifijátékosai, akik 3-2 (2-2) –re nyertek a Viitorul Mihai Georgescu   gárdájával szemben. Claudiu Vereş tordai középpályás ezúttal is kitett magáért, két góllal terhelte meg a hazaiak hálóját. A vendégek harmadik gólját Erik Oltean szerezte.

Lassan, de biztosan a volt III. ligás alakulat egyre jobban „kuszodik” fel a táblázaton, amiről az ősszel még álmodozni sem mert. Íme mit jelent egy tapasztalt helybeli edző kinevezése a csapat élére. A forduló további eredményei: Szamosújvári Atletic Olimpia – Nemeszsuki Speranţa 0-1(0-1) és Magyargorbói Viitorul– Désaknai Minerul1947 2 5-2 (3-2).

A táblázat élén továbbra is a Tordaszentmihályi Arieşul található 44 ponttal. Őt követi a második helyen a Szamosújvárnémeti Vulturul 41 ponttal, míg a harmadik helyre újból felkerült az Aranyosegerbegyi Victoria  36 ponttal.

Székely Csaba              

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük