Kezdődik a 3. forduló

0 0
Read Time:1 Minute, 24 Second
Kolozsvári CFR

Pénteken kezdődik a Liga 1, harmadik fordulója. Az erdélyi és a pártiumi csapatok (Kolozsvári CFR, Sepsi OSK, a Medgyesi Gázmetán és Aradi UTA) hazai pályán játszanak ebben a fordulóban. A legnehezebb ellenfelet az aradiak kapták, ugyanis a FCSB lesz a vendégük.

            A csütörtökön szervezett Európa konferencialiga második körének visszavágó mérkőzésein mindhárom romániai csapat alulteljesített. A Sepsi OSK rendes játékidőben 1-1-es döntetlent hozott össze a szlovákiai FC Spartak Trnavaval (Nagyszombat), de tizenegyes párbajon vereséget szenvedett és kiesett a kupasorozatból. Teljesítménye várható volt, bravúros játéka ellenére, ugyanis a szlovákiai csapat jóval erősebb és tapasztaltabb volt. A másik két romániai csapat teljesítményét szégyenteljesnek nevezte a román sajtó. Az Universitatea Craiova nem bírt az albán KF Laci-val, a FCSB pedig a kazahsztáni Shaktar Karagandy-val. A három csapat kiesése miatt július 29-ét „fekete csütörtöknek” nevezte a román sajtó.  

            A három csapat kiesése következtében a Kolozsvári CFR maradt az egyetlen hazai gárda, amely még érdekelt az európai kupákban. A kolozsváriak biztos szerepelni fognak valamelyik kupasorozat főtábláján, az egyetlen kérdés, hogy melyiken. A kérdés augusztusban dől el.

A forduló programja:

Péntek, 2021. július 30:

Medgyesi Gázmetán – FC Argeș (19:00 óra)

Bukaresti Rapid FC – FC Farul Constanța (21:30)

Szombat, 2021. július 31:

FC Voluntari – FC U Craiova 1948 (19:15)

Kolozsvári CFR – Chindoia Târgoviște (22:00)

Vasárnap, 2021. augusztus 1:

Universitatea Craiova – FC Botoșani (19:15)

Aradi UTA – FCSB (22:00)

Hétfő, 2021. augusztus 2:

Sepsi OSK – CS Mioveni (18:30)

Bukaresti Dinamo – Academica Clinceni (21:30)

Az összes mérkőzést a Digisport, LookSport és Telekomsport közvetítik.

A tabella állása a második forduló után:

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük