Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 45 Second
Sátrak a Radnai havassokban

A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tanárjai számára mindig fontos volt a diákok testi-lelki épülése, emiatt különféle tevékenységeket szerveznek, melyekben mindenki találjon valami érdekest. Egy ilyen volt az a kirándulás is, amit június második felében szerveztek a Radnai havasokban. A gerinctúra igazi kihívás volt a résztvevők számára, akik megtapasztalhatták a vadkemping szépségeit, de nehézségeit is. Minden esetre a diákok és a résztvevő tanárok sok élménnyel térhettek vissza. (RJA)

2022. június 13. és 16. között a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 27 diákja és 3 tanára négynapos kiránduláson vettek részt a Radnai-havasokban, mely a Keleti-Kárpátok legmagasabb, egyik legvadregényesebb hegyvonulata. Felépítéséből adódóan tipikusan gerinctúrára „szabott” hegyvonulat.

A túrázás során 2000 m-es magasság körül, nagy szintkülönbségeket tettünk meg. Végig jelzett utat követtünk a főgerinc mentén. Sátorban aludtunk és azt ettük-ittuk, amit magunkkal a hátizsákban cipeltünk. Gyönyörű hegycsúcsok között, sziklagerinceken és kopár hegyoldalokon át, virágzó réteken, bizonyos helyeken hófoltokkal találkozva, törpefenyők között haladtunk át a gerincen.

Radnai havasok nyugati gerince: Priszlop hágótól – Borsabányáig (Máramaros) a hegygerincen keresztül a megtett útvonal összhossza 91 km.

A gerinctúra szervezője Pávai Jenő volt, de őt elkísérte Vass Tiberiu és Tasnádi Norbert is. A kiránduláson résztvevő diákok a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 9-11. A és B osztályok diákjai volt. Indulási helyszín: Kemény Zsigmond Elméleti Líceum.

A túra útvonal, napokra lebontva a következő volt

  • Első túranap (június 13): Priszlop hágó (Pasul Prislop) – 1416 M – Stiol tó (Lacul Știol) – Gargaló nyereg (șaua Gărgălăului) – 1907M – Gargaló csúcs (vf. Gărgălău) – 2159 M.
  • Második túranap (június 14): Gargaló nyereg (șaua Gărgălăului) -1907M – Lóhavasi lapály – Galac csúcs (Vf. Galați) – 2048 M – Puzdra nyereg (șaua Puzdrele) – Források közti nyereg (Șaua între izvoare).
  • Harmadik túranap (június 15): Források közti nyereg (Șaua între izvoare) – Repedő csúcs (Vf. Repedea) – 2074 M – Rebra csúcs (Vf. Rebra) – 2119 M – Bukuly-katlan (Curmătura Buhăescului) – 2073 M – Kis Bukuly csúcs (Vf. Buhăescu mic) – 2221M – Nagy Bukuly csúcs (Vf. Buhăescu mare) -2268M – Nagy Pietrosz csúcs (Vf. Pietrosul mare) -2303 M – Mosolygó tó (lacul Iezer) -1786 M.
  • Negyedik nap (június 16): pihenés és sétálás a Mosolygó tó körül (Lacul Iezer) – 1786 M – Borsa város – hazafelé indulás.

PJ

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: