Nem én – IX. Összművészeti Tábor Feketelakon

0 0
Read Time:1 Minute, 30 Second
Feketelaki Összművészeti Tábor plakátja / Téka Alapítvány

Idén, július 12. és 16. között, IX. alakalommal szervezi meg a Téka Alapítvány a Feketelaki Összművészeti Tábort, melynek idei témája Nem én. A tábor 14 – 18 éves diákoknak szól, helyszíne pedig a Feketelaki Táborközpont, mely 2022-ben csatlakozott a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózathoz. Az érdeklődök az anna@teka.ro email címen jelentkezhetnek, a július 3-i határidőig.

Az összművészeti tábor lehetőséget teremt a középiskolások számára, hogy a kortárs kultúra, a különféle művészeti ágakban tevékenykedő alkotóművészekkel ismerkedjenek meg, illetve együtt dolgozzanak velük a tábor ideje alatt. Idén Márton Evelin író, a magyarországi Gőbölös Gábor koreográfus és drámapedagógus, illetve Farkas György kolozsvári születésű, Magyarországon élő filmrendező, operatőr és producer lesznek a tábor mentorai.

A Téka Alapítvány elnöke Balázs-Bécsi Attila, Szabó Annamária alelnök, Debreczeni Orsolya magyartanár és a tábor ötletgazdája, illetve Márton Evelin író, a tábor mentora a kolozsvári Bulgakov kávéházban tartott sajtótájékoztatón a táborra vonatkozó részleteket osztottak meg.

A július 12. és 16. között szervezett tábor résztvevőinek a száma korlátozott, 45 fő jelentkezését fogadhatják. A sajtótótájékoztatón azt is megtudhatták az érdeklődök, hogy a táborközpont Feketelak határában, a természet közelében fekszik.

A tábor programját is tudatták a szervezők, az ébresztő reggel 8-kor van, a takarodó pedig 23 órakor. Az étkezést pedig az alapítvány konyhája biztosítja, a szakácsnő főz a táborlakókra. A mentorok pedig a táborlakok munkáját segítik, irányítják és hozzájárulnak kreativitásuk kibontakozásához.

A sajtótájékoztatón továbbá szó volt az idén 30 éves Téka Alapítvány múltjáról, munkájáról, jövőjéről. Balázs-Bécsi Attila, a szervezet elnöke elmondta, hogy a szórványmagyarság kultúrájáért, oktatásáért dolgoznak már 30 éve, 500 környékbeli fiatal vesz részt a kulturális rendezvényeken hetente és Erdély legnagyobb szórványoktatási intézményét működtetik

Az alkotótábor nem valósulhatott volna meg, a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül. A program a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat program keretében jött létre.

RJA

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük