A szamosújváriak már megszokták, ilyenkor augusztusban minden esztendőben városukat felkeresik az Olaszországból érkezett cserkészek. A város lakóinak megszokott látvány a kék színű egyenruhát viselt fiatalok jelenléte az utcákon, tereken és parkokban. Így van ez most is, amikor 25 Bologna környéki cserkész érkezett a régi Armenopolisba, akik ezen a nyáron is a helyi 51. számú Czetz János cserkészcsapat vendégei. A szervezők az idén is gazdag és változatos programot állítottak össze, a fő cél az, hogy mindenki jól érezze magát az erdélyi tájakon és minél hasznosabban töltsék az előre tervezett hetet. Mindjárt megérkezésükkor a vendégeket átvették a helyi cserkészek. Minden évben más-más vidékről érkeznek csoportok, csak a covid 19 járvány idején maradtak ki a látogatások.
Az elmúlt napokban a vendégek meglátogatták a Szentháromság örmény-katolikus székesegyházat, ahol találkoztak a helyi örményközösség tagjaival. Közben felkeresték a fűzesmikolai ortodox kolostort, ahol megcsodálták a szellemi és kulturális központ üvegikon kiállítását. Amint azt minden nyáron teszik közös kirándulást szerveztek a közeli hegyoldalba, ahol megismerkedtek a környék növényzetével és állatvilágával. Eredetileg Székre is el kellett volna jutniuk, de utolsó pillanatban különböző okok miatt lemondták a kiszállást.
Természetesen, minden reggel a csoport kiszállt a szamosújvári sétatérre, ahol szórakoztató játékok és sportvetélkedők keretében töltöttek kellemes és vidám órákat a helyi cserkészekkel és a gyermekházak lakóival közösen. Ilyenkor új énekeket és verseket tanultak és az olasz népszokások is előtérbe kerültek. A hagyomány szerint az olasz ételkülönlegességek is foglalkoztatták a részvevőket, esténként a vendéglátók megkóstolhatták olasz barátaik által készített ínyenceket.
A látogatás utolsó estéjén, augusztus 14-én a várost övező domboldalon megrendezik a szokásos búcsúvacsorát, ahol összegzik az egyhetes tartózkodás eredményeit, ahol bizonyára nem fognak hiányozni a cserkészdallamok és biztatások sem.
Augusztus utolsó hetében újabb olasz cserkészcsapat érkezik Szamosújvárra. Ezúttal Foli város környékéről származnak a fiatalok, akikre ugyanaz a program vár mint a Bolognai csoport esetében.
Székely Csaba