Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 0 Second
Olasz cserkészek Szamosújváron / fotó: Czetz János cserkészcsapat

Tizenkilenc esztendeje, minden nyáron már megszoktuk, hogy kisvárosunkat rendszeresen felkeresik az olasz cserkészek csoportja. Így történt augusztus elején is, amikor tizenhat Vicenza környéki fiatal látogatott Szamosújvárra, ahol a helyi 51. számú „Czetz János” cserkészcsapat vendégei voltak. A hagyományoknak megfelelően közös tevékenységek és látogatások jellemezték a hasznos és ugyanakkor szórakoztató együttlétet. Az idén is minden a már megszokott menetrend szerint zajlott. A vendégek felkeresték Kolozsvár történelmi, egyházi és kulturális nevezetességeit, miközben Szamosújváron megismerkedtek az örmény-katolikus székesegyház és a római-katolikus (ferences) templom szépségeivel.

A fiatalok találkoztak Ovidiu Drăgan polgármesterrel és Gianni Calderone olasz üzletemberrel, majd közös kiránduláson vettek részt vendéglátóikkal a füzesmikolai kolostorhoz. A Sétatéren, amint azt 2003 óta minden vakációban teszik, szórakoztató játékokat szerveztek a helyi gyermekházak lakóival, akikhez szoros barátság köti őket és akik minden évben türelmetlenül visszavárják őket körükben. Természetesen, ezen a nyáron sem maradt ki a már megszokott széki látogatás, ahonnan kellemes élménnyel tértek vissza Szamosújvárra.

Az olasz cserkészek második csoportja augusztus 26 – szeptember 2 között látogat el Szamosújvárra, ahol ugyanaz a program várja őket. Ezúttal más vidékről származnak a fiatalok, amint az minden alkalommal történik. Évek során Olaszország majd minden tartománya képviselve volt a hagyományos cserkészlátogatásokon.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: