Szórakozással egybekötött történelem órának lehettek tanúi mindazok a szamosújváriak akik csütörtökön 18:00 órakor ellátogattak a Béke Moziban szervezett Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum koncertjére. A négytagú zenekar tagjai a székelyföldi származású Baricz Gergő énekes, Nagy Zoltán gitár, Megyaszai István basszusgitár, illetve Bordás József dob és művészeti vezető.
A zenekar művészeti vezetője a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb alakja. Bordás József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dob-művész, Artisjus Zenetanári díjas zenepedagógus, zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Dob Mánia Tábor megalapítója és a Rajkó-Talentum Konzervatórium dob tanszakának vezetője.
A zenekar két előadást is tartott Szamosújváron, 12:00 órától a diákoknak, 18:00 órától pedig mindenki számára koncerteztek. Az előadásokon jelenlévő gyerekek hamar ráéreztek a ritmusra és táncra perdültek.
A délutáni koncert elején Bordás László bemutatta a zenekar megalakulásának körülményeit, majd azt is elmondta, hogy a covid járvány miatt háromszor tervezték át a koncert, majd hozzáfűzte, hogy külön öröm számára, hogy végül összejött.
Az előadás, mely a rockzene fejlődéséről szolt elakalauzolt minket a rock and roll egyik úttörőjétől, Little Richardtól, eresszen a trash metált játszó Tankcsapdáig. Megismerkedhettünk a különböző műfajokkal és ezeknek kialakulásának körülményeiről, de megízlelhettük a különböző műfajok nemzetközi és magyarországi úttörőinek munkásságával. Betekintést nyertünk a Beatles, a Roling Stones, az Illés, a Hungária, a Beatrice, a Queen, az Edda, az LGT, a Metallica, a Tankcsapda és sok más olyan más olyan zenekar repertoárjában, amely befolyásolta a rock fejlődéstörténetét.
Az előadás több mint tíz éve indult egy tornateremben nyári foglalkozáskor, majd ebből nőtte ki a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kezdetben évi tíz, majd évi húsz előadással. Jelenleg, a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közösen egy hatvan koncertből álló sorozat lett a projektből.
A koncert után lapunknak adott interjúban Bordás József elmondta, hogy több mint tíz éve, aktív zenészként találta ki ezt a programot, a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrumot azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmét a mostani gyerekek számára a zene sokszínűségére. Beválása szerint a zenekar célközönsége az általános és középiskolás diákok. Nem elsődleges célja programnak a felnőttek zenei nevelése, de szívesen látják őket is az előadásra.
A művészeti vezető szerint ez a program két és fél éve megy és tartalma nem változik, fix műsor, de a nyáron fogják begyakorolni új műsorukat, a Pop legendákat, ahol a pop- és a soul zene történetével fognak tovább haladni. Végezetül elmondta, hogy fontos, hogy a gyerekek sokrétegű zenét hallgassanak és ne felejtsék el magyar gyökereiket.
A koncert szervezője a Téka Alapítvány, támogató a Nemzeti Kulturális Alap, a Petőfi Kulturális Ügynökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. Az erdélyi turné közreműködője az RMDSZ.
A teljes interjú megtekintésére nézze végig a videót.
[…] Szamosújváron koncertezett a Házhoz megy a Zenede […]
[…] Szamosújváron koncertezett a Házhoz megy a Zenede […]