
Kéz a kézben – advent 2. vasárnapja
Advent második vasárnapján folytatódott a Kéz a kézben című adventi rendezvénysorozat. Idén először a kérői református templomban is tartottak ökumenikus istentiszteletet.
Helyi hírek, közélet, kultúra

Advent második vasárnapján folytatódott a Kéz a kézben című adventi rendezvénysorozat. Idén először a kérői református templomban is tartottak ökumenikus istentiszteletet.

November 30-án, advent első vasárnapján indul Szamosújváron a Kéz a kézben adventi programsorozat, mely idén is közösséget épít.

Szamosújváron immár negyedik alkalommal indul útjára a Kéz a kézben adventi programsorozat. A rendezvény célja nem csupán az ünnepre hangolódás, hanem a városi közösség összefogása…

A Déryné Határtalanul program Szamosújváron minden korosztálynak élményt adott: bábszínház, néptánc, színház és irodalmi műhely egy napon.

Szentesi Zöldi László 2025. október 23-án a szamosújvári Téka Alapítvány előadótermében, majd másnap délelőtt a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum aulájában tartott előadást Rózsa Sándor,…

A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum futballcsapata kedves meghívást kapott a III. Algyógyi Focikupára, amelyet 2025. október 18-án rendeztek meg Algyógyfürdőn, ahol találkoztak Bölöni Lászlóval.

Szamosújvár idén ősszel igazi kulturális fővárossá változott: a Téka Alapítvány szervezésében szeptember 19. és október 5. között zajlott a 27. Őszi Fesztivál, amely a Határtalan…

Október 24. és 26. között immár huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg a Mezőségi Népzene és Néptáncfesztivált, amely a térség egyik legjelentősebb hagyományőrző eseménye.

A női Superliga hetedik fordulójában a Szamosújvári Atletic Olimpia hazai pályán, az eső áztatta Olimpia Stadionban fogadta a Farul Constantát, és 2–0 arányú vereséget szenvedett.

A szamosújvári Téka Alapítvány 2025. szeptember 19-október 5 között szervezi meg a 27. Őszi Fesztivált a mezőségi szórványban.