Szamosújvár, 2023. szeptember 17., vasárnap (MTI) – A magyar kormány kiemelten támogatja a szórványközösségeket, hogy meg lehessen tartani gyermekeinket a magyar nyelvnek, kultúrának, és majd családot vállalva ők is ugyanígy járjanak el – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az erdélyi Szamosújváron.
Címke: Szamosújvár
Pontot ért el idegenben az Atletic Olimpia
Az elmúlt hétvégén elkezdődött a küzdelem a Kolozs megyei IV. ligájában is. Az új idényben két újonc is szerepel a részvevők között, az Alsójárai ACS, valamint a Kolozsvári Sănătatea másodcsapata.
VIII. Népzenetábor és mesterkurzusok Feketelakon
2023 aug. 30- szeptember 2 között zajlottak a VIII. Feketelaki népzenetábor tevékenységei és a Téka Népzeneiskola mesterkurzusai Feketelakon, a Téka Táborközpontban. Támogatók a Nemzeti Kulturális Alap és a és Halmos Béla Program voltak.
Zarándoklaton Medjugorjeba
A hagyományoknak megfelelően szerdán (augusztus 30), kora reggel Küsmödi Attila plébánossal az élen mintegy harminc fős szamosújvári római és örmény katolikus zarándok indult el Medjugorjeba,
Vakációs Bibliahét Szamosújváron
Idén augusztus 21. és 25. között zajlott a református Vakációs Bibliahét Szamosújváron.
Volt egyszer egy háború – könyvbemutató Szamosújváron
Augusztus 25-én, pénteken, az Idea Könyvtér kérésére lehetőségem nyílt bemutatni Jakab Norbert: Volt egyszer egy háború című kötetét. A bemutató helyszíne a szamosújvári városi könyvtár volt, ahol mintegy tizenöt – húsz ember volt kíváncsi a könyvre és a szerzővel tartott beszélgetésre.
Magyar Kulturális Napok Szamosújváron
Augusztus 25-27 között kerül sor a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozatára, amely bőven szolgál művészi, zenei és más kulturális megnyilvánulásokkal. A rendezvény mottója: „Ahol az ember otthon érzi magát”
Szamosújváriak az erzsébetvárosi búcsún
A szamosújvári örmény katolikus közösség minden esztendőben megtiszteli az erzsébetvárosi „Szent Erzsébet” örménytemplom búcsúját, amelyet augusztus 15-én tartanak. Az erzsébetvárosi búcsún a szamosújvári örmény katolikus székesegyház kórusa is fellépett a szentmise keretében.
Zarándoklat Szépkenyerűszentmárton–Szamosújvár útvonalon
A Szépkenyerűszentmárton és Szamosújvár közötti útvonalon szervez zarándoklatot az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület.