Repülj, repülj, Katicabogár!
Végre megérkezett a „cseresznyés” hónap – mondanák a Katica csoportból a gyerekek, hiszen a reggeli találkozós naptárunkon ezt a hónapot éppen két szem cseresznye jelképezi.
Társadalmi és kulturális havilap
Végre megérkezett a „cseresznyés” hónap – mondanák a Katica csoportból a gyerekek, hiszen a reggeli találkozós naptárunkon ezt a hónapot éppen két szem cseresznye jelképezi.
A járvány sok mindenkiben átírta az életünk, megváltoztak szokásaink, elmaradtak a találkozási alkalmak. A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott szakkörök ezt az űrt hivatottak betölteni, találkozási lehetőséget adni a kézműveskedés öröme mellett.
Fekete Ildikó neve most már ismerősen cseng a szamosújvári kézművesek számára, hisz az elmúlt héten két napos mesterkurzus során megosztotta velük a tojásírásról való tudása és tapasztalata egy részét.
Csütörtökön (június 23) délelőtt kihirdették a nyolcadik osztályos záróvizsgák eredményeit. A szamosújvári diákok nagyon jól teljesítettek!
Labdarúgás és fénykép címmel szerveztek nem mindennapi kiállítást a szamosújvári Turisztikai Információs Központban.
Két játékos, Papp Raul és Andrei Peter igazolt át a Liga 2-es Dési Unireatól a Liga 3-ban aktiváló Désiaknai Minerul 1947-hez.
Amint lapunkban jegyeztük, január végén részvételi költségvetési pályázatot hirdetett meg a szamosújvári városháza. Erre a pályázatra bárki jelentkezhetett, melynek eredményeit a napokban közölte a városvezetés.
Csütörtökön, június 16-án délután az RMDSZ szamosújvári szervezete és az önkéntesek kiértékelték a népszámlálás önkitöltős szakaszát.
Elméletileg május 31-én kezdődött meg a népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakasza. Az elmúlt három hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakosság összeírása a vártnál sokkal lassabb ütemben halad.
A művelődési ház szervezésében június 18-án először került sor a Flori de Sânziene néven Szent Iván éji fesztiválra Szamosújváron.