
I. Mezőségi kupa és nyílt nap a Tékarám Lovasudvarban
Lovak, versenyek és családi programok a Tékarám Lovasudvarban, ahol első alkalommal rendezték meg a Mezőségi lovaskupát.
Helyi hírek, közélet, kultúra

Lovak, versenyek és családi programok a Tékarám Lovasudvarban, ahol első alkalommal rendezték meg a Mezőségi lovaskupát.

Új lendületet kapott a régészeti kutatás Szamosújváron: a szakemberek ezúttal a Congri castrum melletti településrészen keresik a római fürdő nyomait. Az első feltárások máris jelentős…

Lezárult az alapszakasz a Kolozs megyei IV. ligában. Öt csapat maradt versenyben, a visszalépések után kérdéses a rájátszás sorsa.

Mezőségi kézművesek munkáiból nyílt térségi népművészeti kiállítás a Téka Alapítványnál, ahol egy hónapon át várják az érdeklődőket.

Június 1-jén a Colina parkban rendezik meg a Kolozsvári Majálist, gyerekprogramokkal, vásárral és koncertekkel.

Dr. Frenkel Ferenc visszaemlékezéseiben egy eltűnt szamosújvári világ rajzolódik ki: szomszédságok, barátságok és a mindennapok élő képei.

Egy ház története sokszor többet mond el egy városról, mint bármely hivatalos krónika. Dr. Frenkel Ferenc visszaemlékezéseiben a szamosújvári Víz utca nemcsak térként jelenik meg,…

Diáknapok a Kemény Zsigmond Líceumban: három nap programjai, versenyek, buli és eredményhirdetés Szamosújváron.

Dr. Frenkel Ferenc szamosújvári orvos eddig rejtett írásai kötetben jelentek meg, részletek a könyvből, a Közlönyben.

A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum jubileumhoz közeledik, a 2026–2027-es tanévben 10 éves lesz az iskola.