Széki Sóvirágok a Székelykapuk-Zöldkapuk nemzetközi pályázaton
A széki Sóvirágok környezetbarát tablókból álló vándorkiállítással népszerűsítik a Tegyünk együtt a Földért projekt céljait.
Társadalmi és kulturális havilap
A széki Sóvirágok környezetbarát tablókból álló vándorkiállítással népszerűsítik a Tegyünk együtt a Földért projekt céljait.
Jelentős hóhullás nehezítette az év elejét a mezőségi Szék községben. A hóeltakarítás folyamatos volt, a közlekedés és az ellátás mindvégig biztosított maradt.
Szerdán temették el az erdélyi Mezőség egyik legérdekesebb alakját, Holland Mihályt, eredeti nevén Michel van Langeveldet, aki 2011-ben, Székre költözött, miután többször is járt a mezőségi településen, amelynek szerelmese lett.
A széki önkormányzat által közzétett nyilatkozat szerint a községben drágulni fog a szemételszállítási díj. Az illetékesek a drágulást a szállítási költségek emelkedésével indokolják.
Március 31 és április 2 között Brassópojánán szervezte éves közgyűlését a Romániai Községek Egyesülete, melyen több polgármestert is kitüntettek.
A széki önkormányzat minden éve elején merész terveket sző. Mindig komoly, jól megfontolt projekteket tűznek ki maguk elé, amit aztán meg is valósítanak.
A Bertalan napi megemlékezést még a történelem legsötétebb éveiben megtartották, legyen az háború, kommunizmus vagy világjárvány. Nem történt ez másként idén sem, amikor hagyományos módon, három istentisztelettel, fogadalomtétellel és koszorúzással emlékeztek az 1717-es tatárjárásra.
Szokás szerint a közelgő tanácsülés előtt a széki községháza felhívást tett közzé melyben értesíti a lakosokat a napirendi pontokról. A közleményt módosítás nélkül közöljük.
Újabb koncertre kerül sor június 18-án 20:00 órától, Széken. A községháza közleményéből tudjuk, hogy az említett időpontban a magyarországi Körhinta zenekar lép fel a községközpontban lévő művelődési házban.
A széki községháza, a Daria Egyesület, illetve az állatorvosi rendelő közös szervezésében ingyenes ivartalanítási kampányt szerveznek a községben.