
A hosszú téli szünetet követően újult erővel és lelkesedéssel kezdte meg tavaszi felkészülését a Szamosújvári Atletic Olimpia női csapata. Az ünnepi időszak alatt a játékosok feltöltődtek, most pedig készen állnak a szezon második felére, hogy megmutassák, mit is tudnak a pályán.
Az első edzésen 24 játékos vett részt, közöttük többen az U15-ös korosztályos csapatból, de két új igazolás is csatlakozott a kerethez. Ketten igazoltan hiányoztak.
A csapat kerete még nem teljes, ugyanis az elkövetkező hetekben két új játékos és egy edző érkezése várható, ami tovább erősítheti a gárdát.

A március 2-án kezdődő rájátszásig több felkészítő mérkőzést is beiktatnak a programba, hogy a csapat minél jobban felkészülhessen a kihívásokra.
Az első felkészítő mérkőzésre január 25-én kerül sor Nagyiklodon, ahol a Kolozsvári Universitateaval mérkőznek meg. Ezt követően február 1-én Besztercén a Beszterce – Naszódi CS Gloria 2018 ellen lépnek pályára, majd február végén pedig a Szászfenesi ACS Academia de Fotbal lesz az ellenfél. Mindezek mellett, február folyamén lesz még pár mérkőzés, meg nem nevezett ellenfelek ellen.

A felkészülésről és a mérkőzésekről szóló beszámolókat és képeket megtalálják a www.kozlony.ro oldalon. Kövessék figyelemmel oldalunkat a legfrissebb hírekért és érdekességekért!
A Szamosújvári Atletic Olimpia női csapata tehát teljes gőzzel készül a szezon második felére, hogy újabb sikereket érhessen el a pályán. A szurkolók izgatottan várják, mit hoz majd a következő időszak a kedvenceik számára.
Riti József Attila