Legújabb híreink

Mons. Mashdots Zahterian győzelem Superliga RMDSZ népírtás
0 0
Read Time:2 Minute, 42 Second

A Liga 1, felsőházi rájátszásának hatodik fordulójában a Kolozsvári CFR idegenben, az FC Voluntari otthonában lépett pályára és 1-0 arányú győzelmet aratott. A találkozó egyetlen gólját Boateng lőtte, a 83. percben. A ghánai játékos számára ez volt az első gól, amit a kolozsvári csapat színeiben szerzett.

A kolozsváriak már rögtön a mérkőzés elején bizonyítani akarták, hogy az előző két mérkőzés tévedés volt és rárontottak az ellenfél kapujára.

A mérkőzés statisztikája is a CFR-t igazolja, ugyanis a kapura lövések száma 9-3 volt a kolozsvári csapat számára. Mind a statisztikából olvashattuk le, hogy 107 támadást végeztek a kolozsváriak, 71-et pedig a hazaiak.

A vasutasok dominanciája már rögtön az elején megmutatkozott. A 2. percben Deac fejjel találta a kapufát, ahonnan a játékszer Debeljuhhoz jutott, akit lerántott az egyik voluntari játékos, amire Adrian Cojocaru játékvezető bűntetőt ítélt. A tizenegyest Deac végezte és be is lőtte, de a játékvezető megismételtette vele a lövést, mert az egyik játékos időnap előtt a tizenhatosba lépett. A megismételt bűntetőt már kivédte a hazaiak kapusa, Popa és az állás nem változott.

A kihagyott bűntető rányomta a bélyegét a mérkőzésre és bár a CFR végig uralta a mérkőzést újabb helyzetre egészen a 24. percig kellett várni, amikor Chipciu fejelte Mihai Popa karjaiba Boateng beadását.

A mérkőzés hajrájában, a 41. percben Bordeianu lőtt a tizenhatos széléről, a hosszabbításban, a 45+1. percben Deac szabadrúgásból lőtt szerencsét, de egyikük sem járt sikerrel.

Térfélcsere után, az 54. percben a hazaiak támadtak volna a CFR kapujára, de Chipciu blokkolta Vadim Rață lövését.

Dan Petrescu pályára küldte Dugandzicot és Păunt ami fölpörgette kissé a mérkőzést. Az utóbbi a 60. percben megszerezhette volna a vezetést, ha lövése nem a kapufa mellett szállt volna el.

A 72. percben a CFR csapatkapitánya, Mario Camora Dugandzicnek adta be a labdát, Mihai Popa hálóőr azonban gyorsabb volt és elhalászta a játékszert a kolozsvári csatár elől.

Tíz perccel később Burcă egy pazar mozdulattal lőtte kapura a szögletből érkezett labdát, de a voluntari védelem szögletbe hárított.

A 83. percben a Deac által, szögletből beadott játékszert Boateng fejelte kapuba és az állás 0-1-re módosult.

A mérkőzés utolsó másodperceiben a hazai csapatnak is volt egy óriási helyzete, de Tamaș lövését tökéletesen blokkolta a CFR spalatói születésű kapusa Karlo Letica, aki hivatalos mérkőzésen először lépett pályára a kolozsváriak kapujában.

További eredmények és mérkőzések

Felsőházi rájátszás

FC Argeș – Universitatea Craiova (április 25, 18:00)

FC Farul – FCSB (április 25, 21:00)

Alsóházi rájátszás

Academica Clinceni – CS Mioveni 0-2

Medgyesi Gaz Metan – Dinamo Bukarest 0-1

Aradi UTA – Chindia Târgoviște 1-0

Rapid Bukarest – Sepsiszentgyörgyi Spesi OSK 1-0

FC Botoșani – FC U Craiova 1948 (április 25, 15:30)

A tabella állása

Felsőházi rájátszás

1.FC CFR 1907 Cluj SA63128-5348
2.SC Fotbal Club FCSB SA540110-4643
3.Universitatea Craiova540112-5739
4.SC FC Voluntari SA62045-10-530
5.Farul Constanţa51132-6-428
6.ACS Campionii Fotbal Club Argeş51043-10-727
forrás: www.frfodbal.ro

Alsóházi rájátszás

1.Fotbal Club Rapid 1923 SA660018-11738
2.ACS Sepsi OSK Sfântu Gheorghe641111-2933
3.AFC Botoşani53028-5332
4.AFC UTA Arad63038-4429
5.U Craiova 1948 SA53209-2728
6.CS Mioveni64119-5428
7.AFC Chindia Târgovişte61144-6-222
8.SC Dinamo 1948 SA62135-7-216
9.ACS FC Academica Clinceni60060-19-19-3
10.CS Gaz Metan Mediaş60061-22-21-27
forrás: www.frfotbal.ro

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: