
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett megemlékezéssorozat idén is változatos programokkal várja az érdeklődőket Szamosújváron. A rendezvények célja, hogy méltó módon emlékezzünk meg hőseinkről és közösen ápoljuk történelmi örökségünket.
A programsorozat egy izgalmas kvízesttel veszi kezdetét, amelyet középiskolás diákok és felnőttek számára szerveznek a Hayak kávézóban. A vetélkedő során a résztvevők próbára tehetik tudásukat az 1848–49-es eseményekről, valamint a korszak történelmi szereplőiről és jelentőségéről.
A csendes megemlékezés és a koszorúzás sem marad el. Március 16-án a hagyományokhoz hűen tiszteletünket rójuk le a szabadságharc szamosújvári hősei előtt. Az esemény első állomása az egykori rabtemetőben található Rózsa Sándor sírja, ahol 11:30-kor kezdődik a megemlékezés és a koszorúzás.
Délután 17 órától ökumenikus istentiszteletre kerül sor a szamosújvári református templomban, ahol a helyi egyházak közös imádsággal emlékeznek meg a szabadságharc hőseiről és áldozatairól.
Az ünnepi megemlékezések csúcspontjaként 18 órától gálaműsor veszi kezdetét a főtéri művelődési otthonban. Az ünnepi esten fellépnek a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjai, valamint a Téka Alapítvány néptánccsoportjai és zenekarai, akik hagyományőrző műsorral idézik meg a forradalom szellemét.
A rendezvények szervezője az RMDSZ szamosújvári szervezete. A programok megvalósításában partnereink a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum, a Téka Alapítvány, a szamosújvári egyházak és az 51. számú Czetz János cserkészcsapat.
A szervezők várnak mindenkit szeretettel, hogy együtt emlékezzünk hőseinkre és erősítsük nemzeti összetartozásunkat!
Riti József Attila