Ugrás a tartalomra
Oktatás

Kezdődnek a diáknapok a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban

Diáknapok a Kemény Zsigmond Líceumban: három nap programjai, versenyek, buli és eredményhirdetés Szamosújváron.

2 perc olvasásRiti József Attila

Mozgalmas napok várnak a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjaira, kezdődnek a diáknapok. A rendezvénysorozat változatos programokkal, közösségi élményekkel és versenyekkel tölti meg az iskola mindennapjait.

A program már az úgynevezett 0. nappal kezdetét veszi, amelynek esti fénypontja a Hayakban szervezett nyítóbuli. A hivatalos nyitányt az első nap reggeli bevonulása jelenti, majd délelőtt méta következik. A délután a párhuzamos programoké, ahol mindenki megtalálhatja a hozzá közel álló tevékenységet. A napot kidobós és freestyle zárja.

A második nap hasonlóan aktívan indul napindítóval, majd játékos vetélkedők következnek. Az Epreskert számháborút szerveznek, később pedig grillezés és roast színesíti a programot. Az esti órákban a Starban sztár jellegű esemény ad lehetőséget a tehetségek bemutatkozására.

A harmadik nap a hagyományosabb, csapatépítő játékokra épít: zászlólopás, rögby és különféle közösségi játékok szerepelnek a programban. A délután táncmaratonnal folytatódik, majd 19 órától az eredményhirdetés zárja a rendezvénysorozatot.

A Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban a diáknapok már hagyománnyá váltak, amelyeket évről évre nagy érdeklődés övez. Korábbi beszámolónk itt olvasható:
https://kozlony.ro/diaknapok-negyedjere-is/

Az iskola történetéről és jelentőségéről ebben a cikkben írtunk részletesen:
https://kozlony.ro/kemeny-zsigmond-elmeleti-liceum-jubileum/

A diáknapok nemcsak a szórakozásról szólnak, hanem a közösség erősítéséről is. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy a diákok kilépjenek a megszokott iskolai keretek közül, együttműködjenek, versenyezzenek és közösen éljenek át emlékezetes pillanatokat.

A következő napokban tehát pezsgő hangulat várható a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban, ahol a diákoké a főszerep.

RJA

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük