0
0
Nagy Dorottya, 21 éves széki lakos, szülőfalujában és a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban volt diák, jelenleg a Diakónián nővérképző szakon tanul. 2014 május 10-én lett ökölvívó, amit mai napig hivatásának, élete részének tart.
1. Hogyan lettél ökölvívó? Miért választottad az ökölvívást?
2014-ben, a faluban indítottak egy box klubot s gondoltam kipróbálom én is, mind a többi gyerek, majd a sok gyerekből csak én maradtam. Véletlenszerű megismerkedés volt ezzel a sportággal, előszőr csak poénból mentem el edzésre. Gondoltam megpróbálom plusz meg egy újabb program a barátokkal, de a végén hivatás lett belőle.
2. Mi volt az, ami motivált abban, hogy tovább lepjél és fejleszd magad?
Őszintén nem tudom. Csupán teltek a napok, majd hetek, hónapok s immár most telik a nyolcadik évem. Lekötött valamiért, amúgy is hiperaktív gyerek voltam és vagyok a mai napig. Valahogy kihívásnak is láttam, mert nagy akaraterő kell hozzá. Sokat tett hozzá szerintem, hogy az edző egy nagyon ragaszkodó személy, hamar jó viszony alakult ki köztünk. Mára már családtagnak tekintem, ahogyan ő is engem, valamint tudtam, hogy nagy hasznomra válik, mivel nem csak a sportot tanultam/ tanulom tőle, hanem a román nyelvet is. Nagyon sokat köszönhetek a sportnak és az edzőnek is és talán ez tartotta bennem a lelket, hogy folytassam annak ellenére, hogy tudom, hogy az egyik legveszélyesebb sport.
3. Iskolás korodban Kolozsvár, Szamosújvár és Szék között ingáztál. Hogy bírtad? Hogyan lehetett összeegyeztetni az iskolával?
Én annak a híve vagyok, ha az ember akar valamit, azt el is tudja érni. Nagyon nehéz volt, rettenetesen fárasztó volt, valamint sok áldozattal járt és jár mai napig.
Minden reggel a hetes busszal bementem az iskolába, majd egy-egy óráról elkérezve siettem a 2:20-as buszhoz, hogy 15:30-ra érkezzek fel Kolozsvárra. Az edzéseim egyórásak voltak, mivel 17:00-kor volt az utolsó busz haza és azt el kellett érjem. 18:30-ra hazaértem és foghattam neki készülni másnapra az iskolába. Ez így ment 8.osztálytól egészen amíg befejeztem a líceumot. Olyan is volt, hogy Kolozsvár felé házit írtam a buszon, hazafelé meg a másnapra a leckét tanultam. Persze, a tanárok nélkül ez nem valósulhatott volna meg, ha ők nem engednek el és nem lettek volna néha elnézők velem nem tudtam volna folytatni, mivel az iskola az első, nem a sport. Próbáltam nem visszaélni a jóindulatukkal és nem is szerettem volna nagyon kitűnni azzal, hogy néha kivételeznek emiatt. Szóval utólag is köszönöm nekik!!!!!!
4. Milyen sikereket értél el?
Májusban telik a nyolc év, hogy sportolok. Az évek nagyon sok sikert hoztak, néha kisebbeket, néha nagyobbakat. Összesítve 45 első helyezésem van, ebből egy országos szinten, a többi privát rendezvények, 11 második hely, ebből 8 országos, a többi szintén privát rendezvényeken belül, 5 harmadik helyezésem van, ami csak országos. 5. helyet értem el 2021-ben az Under22 nevezetű európai versenyen, amit Olaszországban rendeztek meg.
5. Már elég fiatalon nagy sikereket értél el, hogyan sikerült?
Az akaraterőmnek és a kitartásomnak köszönhetőem. Sokszor elhatároztam, hogy abba hagyom, de valahogy sosem tudom rávenni magam. Mára már az életem részévé vált. El sem tudom képzelni mit fogok csinálni, ha abbahagyom. Nyolc éve minden hétfőn, szerdán és pénteken edzek, kivéve mikor versenyre készülünk, mert akkor naponta.
6. A korosztályos válogatottban is szerepeltél, milyen tapasztalat volt? Mesélj kicsit róla!
Rengeteget tanultam, hatalmas élmény volt, valamint eszmecsere. Nem csak a nyelvet tanultam meg a román anyanyelvű sporttársaim közt a fővárosban, hanem a sportnak néhány olyan trükkjét is, amit mi országszinten nemigen gyakorolunk, hanem leginkább csak a válogatottban használnak.
7. A sport áldozatokkal jár, melyik a legnagyobb áldozat, amit megtettél?
Talán a lícis éveimet nem úgy használtam ki ahogy más lícis diákok teszik. Én iskola után nem kávézni mentem a barátokkal, hanem edzésre siettem. Rengeteg olyan líceumos programot hagytam ki, amit nem szerettem volna kihagyni, de nem volt más választásom. Ilyen például a diáktanács is. Két évig a tanácsban voltam, de észrevettem, hogy nem tudom egyszerűen úgy csinálni ahogy azt kellene, mivel mindig a sport előbb volt, így inkább kiléptem és átadtam a stafétát másnak, aki több időt és energiát tudott belefektetni, valamint a cserkészetetet is a sport miatt kezdtem elhanyagolni, majd teljesen inaktív lettem, sajnos. Viszont úgy gondolom, hogy ezek az áldozatok nélkül nem lehetnék itt, ahol vagyok. Az embert tudatában kell legyen annak, hogy mit bír el és mit nem, valamint mikor van itt az idő, hogy kispadra üljön. A sport sok mindent kispadra ültetett, számtalanszor a család, párkapcsolat és barátok elé került, aminek néha jó és rossz vége is lett és lesz, de talán majd mikor a gyerekeimnek mesélem büszkeséggel fog eltölteni az, hogy kiálltam amellett, amit szeretek és nem hallgattam mások szavára vagy nem engedtem mást a sport mellé.
8. Szék tiszteletbeli polgára lettél? Hogyan fogadtad? Milyen érzés az, ha megbecsül a szülőfalud?
Hatalmas megdöbbenés volt, amikor közölték. Ledöbbentem és őszintén a könnybe lábadt a szemem egy kicsit, amikor átvehettem a díjat. S akkor, abban a pillanatban egy kicsit büszke voltam magamra, valamint azt futott át az agyamon, hogy már csak ezért megért minden áldozat, amit tettem!
9. Hogyan lehet kibékíteni a sportot a nőieséggel?
Őszintén nekem egész könnyen sikerült, én amúgy is fiús kislány voltam és vagyok is. Gimnáziumban és líceum első felében nem igen érdekelt, csupán az, hogy kényelmesen érezzem magam, viszont ahogy nőtem és nőiesebb lettem, kaptam egy olyan egyensúly, amikor igen lazán és sportosan öltözők, amit imádok, de vannak olyan napjaim is amikor nagyon is mellőzőm a sportos énem és én is felnyomok egy kis sminket, szoknyát veszek fel, vagy akár tényleg lányos cuccokat, nem csak egy Adidas pólót, meg egy farmert, ami a kezem ügyében van. Szerintem egészen jól össze tudom hangolni a kettőt, valamint, ahogy teltek az évek annál tudatosabbá váltam a ringben is, hogy hogyan védekezzek és hogyan kerülhetek el néhány ütést, ami lányokra nézve veszélyes is lehet.
10. Ha befejezed sportolói pályafutásod, akkor mivel fogod majd tölteni a szabadidődet?
Fogalmam sincs, de komolyan! Sokszor gondolkodtam ezen, és őszintén volt amikor ez akadályozott meg abban, hogy abbahagyjam. Valószínűleg míg egyetemista vagyok folytatom, s majd, ha befejezem az egyetemet, munka mellett már nehezen fog összejönni az edzés és így abba kell majd hagyjam. Eddig ezt az egy megoldást találtam. Vagy ha mégis abbahagyom egyetem alatt, akkor vagy bepótolnom a lícis éveim alatt elveszített kávézásokat s megtapasztalom milyenek azok a diáknapok, amikor egyetemen kívül semmi dolgod sincs.
11. Melyek az egyetem utáni terveid?
Hát az egyetem után egyből munkába szeretnék állni. Remélem, hogy sikeresen fogom zárni és sikerül állami helyen elhelyezkedni, viszont nem tervezek, az élet számtalanszor bebizonyítja, hogy hiába tervezünk, mert bármikor megfordulhat a helyzet. Remélem, hogy az élet majd akkor is olyan irányba sodor, ami a javamat szolgálja, ahogy eddig is mindig olyan irányba sodort, ahol csak jót tanultam és ami csak a javamra vált.
12. Valamit szeretnél mondani befejezésül?
Csupán annyit szeretnék, hogy itt is megköszönjem a családom, edzőm, a széki polgármester, széki tanács, barátok, valamint tanáraim segítségét, mert nélkülük nem lehetnék itt és nem lehetnék az, aki ma vagyok!
A képek Nagy Edina Dorottya saját archívumából származnak.
