Legújabb híreink

római fürdő Szamosújvár Congri castrum régészeti ásatás leletek Kolozs megye IV liga alapszakasz Atletic Olimpia mérkőzés térségi népművészeti kiállítás Szamosújvár Téka Alapítvány mezőségi kézművesek Szilágyi Lóránt és Budai Eszter a Kolozsvári Majális szervezői a Colina park rendezvény kapcsán Dr. Frenkel Ferenc emlékei Szamosújváron, szomszédok és hétköznapok az örmény templom közelében
1 0
Read Time:1 Minute, 12 Second
Kiskaláka / fotó: Téka Alapítvány

Szeptember 15 és 20 között a Téka Alapítvány szervezésével a Kaláka és Kiskaláka néptánccsoportok tagjaiként lehetőségünk nyílt résztvenni a VIII. Zátoni Tánc és Zene Fesztiválon, Horvátországban.

Utazásunk csütörtök délután kezdődött egy 16 órás buszozással, de a hosszú utat zenéléssel, énekléssel és kevés alvással töltöttük el. Péntek reggelre érkeztünk meg a zátoni resortba, majd a jó időt kihasználva az egész napot a tengerparton töltöttük röplabdázással, úszással és napozással.

Másnap a borús idő miatt nem mehettünk le a partra, de így sem unatkozunk, hiszen meglátogattuk a közelben lévő Zára központját és templomait. A késő délutáni órákban izgatottan készültünk rövid turnénk első fellépésére. Ninben bemutattuk a szentiváni táncokat, a Kiskaláka pedig kalotaszegi táncokkal lépett színpadra. A koreográfiák bemutatása után elsétáltunk a világ egyik legkisebb katedrálisához, majd a város központjában sétáltunk egyet.

A vasárnapot újból a tengeren töltöttünk kiélvezve a meleg időt és a társaságot. Este, vacsora után készülődni kezdtünk a második fellépésre, amelyet a tengerparti színpadon adhattunk elő. A Kalákával ezúttal a nyári tánctáborban megtanult szentbenedeki koreográfiánkat mutattuk be.

A fesztiválon előadott színvonalas koreográfiák betekintést nyújtottak más országok kultúráiba és táncaiba is.

Az új hetet a tengeren indítottuk röplabdázással és napozással, hogy feltöltődve indulhassunk haza. Késő délután vágtunk neki a hosszú útnak és kedden délre értünk haza új élményekkel és emlékekkel gazdagodva.

Ezúttal is köszönjük a Téka Alapítványnak a szervezést és a támogatást, illetve az oktatóknak a felkészítést.

Felszegi Tünde

További képek

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: