Ugrás a tartalomra
Kárpát - medence

Hárman kapják meg az idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat

Kolozsvár, 2023. január 22., vasárnap (MTI) - Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat - közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

2 perc olvasásRiti József Attila
A díjazottak / fotó: rmdsz.ro

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti:
    Kolozsvár, 2023. január 22., vasárnap (MTI) – Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

    Az RMDSZ idén 11. alkalommal adja át a legrangosabb erdélyi magyar díjat.
    A díjakat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten adják át.
    „Idén és ezentúl a következő években az ünnepi könyvhéten mondunk köszönetet azoknak, akik munkájukkal, alkotásaikkal a magyar kultúrát gazdagítják” – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt.
    Közölték, az irodalom kategóriában kitüntetett Visky András író, drámaíró, dramaturg, költő elsősorban új regénye, a Kitelepítés miatt kapja a díjat. „Nem tudok olyan kortárs erdélyi regényről, amely az utóbbi néhány évben egyszerre ennyi olvasót szólított volna meg ilyen rövid idő alatt.” – idézi a közlemény Mărcutiu-Rácz Dóra laudációját. Eszerint Visky András új regénye „úgy beszél az erdélyi történelem legborúsabb eseményeiről, hogy nem hagy minket magunkra a sötéttel”.
    Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervezőt „összművészként” jellemzik, aki számára egyaránt fontos a divattervezés, a lakberendezés és a szobrászat. „Közös jegyeik a pontos kidolgozás, az átértelmezett hagyományőrzés és a minimalizmus” – idézik Szabó Tekla laudációját.
    Az előadóművészet kategóriában kitüntetett Imre Éva színésznőnek az „elementáris művészi hatású szerepalkotásait” emelik ki. Bartha Katalin Ágnes laudációjában rámutat, hogy a kolozsvári színésznő „magától értetődően könnyed, észbontóan vonzó, kortársian személyes, éterien elérhetetlen és félelmetesen, erősen szilárd tud lenni!”.

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük