Krisztusba vetett hitünk bátor megvallása és a próbák elviseléséhez szükséges erő elnyerése érdekében nagyon hasznos szem előtt tartani a feltámadás igazságát és annak különféle aspektusait. Ennek érdekében Krisztus megjelenésekor bekövetkező feltámadás aspektusait szeretném taglalni, figyelembe véve a feltámadást megelőző, a feltámadás közbeni és a feltámadást követő alapigazságokat.
Milyen események alapján hiszünk a feltámadásban?
A válasz egyértelmű: Jézus feltámadásának alapján! Mivel ő nem csak meghalt, hanem fel is támadt, ezért biztos hitalapunk van a saját feltámadásunkra nézve is. Mi „hisszük, hogy Jézus meghalt” – mondja Pál apostol. Ő megkóstolta érettünk a halált. De az ő halála más okok miatt következett be, mint az embereké. Jézus halála mások miatt történt, mások helyett, és mások érdekében. Miattuk történt, mert Krisztus az ő bűnük miatt halt meg, nem a saját bűne miatt. Helyettük halt meg, mert Jézus őket helyettesítve vállalta a szenvedést a kereszten. Ugyanakkor érettük, az ő érdekükben történt, hogy így részesülhessenek Krisztus halálának gyümölcsében, az örök életben.
Korunk véleményével ellentétben, miszerint mindegy, hogy miben hisz az ember, hiszen nem a hit tartalma a fontos, hanem az őszinteség, Pál apostol először a hit tartalmára fekteti a hangsúlyt, és csak azután annak hasznára. Ezt írja: „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen…” >>> >>> Tehát a hit tartalma – Jézus halálának és feltámadásának a ténye – a kiindulópont, ez az alap. Mert a hit – bármennyire is erős és őszinte – csak annyira biztos, amennyire annak tárgya az. Ha a hit tárgya hamis, akkor a hit sem ér semmit, bármennyire is hisz benne az ember. Más szóval, ha Jézus nem támadt volna fel a halálból, mi sem támadnánk fel, akármilyen erősen is hinnénk benne. Ámde Jézus meghalt a bűneinkért, sőt fel is támadott megigazulásunkért, minek következtében teljesen megalapozott a hitünk! Ha azonosultunk vele az ő halálában, akkor a feltámadásában is azonosulni fogunk: a kettő elválaszthatatlan (Róm 6:5).
Milyen események kapcsán következik be a feltámadás?
Pál apostol szerint az Úr személyes visszajövetele – az égből való leszállása – fogja megelőzni és előidézni a Krisztusban meghaltak feltámadását.
Az Úr eljövetelekor majd megszólalnak a trombiták és a harsonák: „Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyiből” (16). Az elragadtatás tehát nem csendben és titokban fog történni, hanem riadó kíséretében. Jézus láthatóan, hallhatóan, testben és dicsőségben, valamint angyalok kíséretében fog visszatérni. Az Úr második eljövetele lesz a következő legnagyobb világesemény. Addig lehetnek éhségek, döghalálok, háborúk, földrengések, üldözések, nyomorúságok, de ez még nem a vég. A sorsdöntő esemény Krisztus visszajövetele lesz. Még a halottak feltámadása is az ő eljövetelekor fog megtörténni.
Erre gondolva mi, hívők, vigasztalást meríthetünk még a gyász közepette is, mert a Krisztusban elhunyt szeretteink nem szalasztottak el semmit. Mielőtt mások átváltoznának, az Úr eljövetelekor ők fognak kapni először feltámadott testet. Csak azután következik be az akkor még élő keresztyének átváltozása. Ezt a sorrendet azért hangsúlyozza az apostol, mert ezáltal igyekszik vigasztalást nyújtani a gyászoló és szomorkodó thesszalonikai hívőknek.
Milyen események követik a hívők feltámadását?
Miután a Krisztusban elhunytak feltámadnak és a Krisztusban hívők átváltoznak (1Kor 15:51-52), a két csoport egyesül, és elragadtatik az Úr fogadására. Az elragadást valószínűleg az angyalok fogják véghez vinni, akik összegyűjtenek bennünket, választottakat a föld minden széléről, és az Úr elé visznek (Mt 24:31). Az Ige szerint tehát nem az Úr fog elénk jönni a mennyből, hogy a mennybe vigyen, hanem mi fogunk az Úr elébe ragadtatni a földről, aki száll le a mennyből. Más szóval, az ige azt sugallja, hogy miközben az Úr jön vissza a mennyből a földre (valószínűleg uralkodni, vagy elhozni a világ végét és ítéletet tartani), mi az ő fogadására eléje ragadtatunk. Ez összhangban van a korabeli szokásokkal: amikor egy király meglátogatott egy települést, a város vezetői kimentek elé, és őt fogadva megfordultak, azután vele együtt visszatértek a városba (vö. Mt 25:6; Jn 12:12-13; ApCsel 28:15).
Akárhogy is lesz, mindezek után Pál apostol már csak egy igazságot lát még fontosnak hangsúlyozni: „mindenkor az Úrral leszünk” (17). Függetlenül attól, hogy milyen véleményeink vannak az elragadtatásról és a végső dolgokról, a lényeg az, hogy „mindenkor az Úrral leszünk!” Ez a „mindenkor” számunkra testben való találkozást, örök együttlétet, és vég nélküli örömöt fog jelenteni. Miért? Azért, mert Jézus jön vissza, mert lesz feltámadás és átváltozás – e reménység fényében bátran nézhetünk elébe a jövőnek!
Áldott feltámadási ünnepet kívánok a Szeretet minden kedves olvasójának!
Dr. Borzási Pál lp., a Szövetség elnöke