![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6566-1024x683.jpg)
Rendhagyó módon, de stílusosan ünnepelték meg a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban, január 22-én a magyar kultúra napját. A diáktanács felhívására az iskola diákjai és oktatói népviseletben (teljesen vagy részben) vagy népies öltözékben jöttek iskolába, ezzel reflektálva származásukra, kiemelve szülő- vagy származási falujuk színes kulturális örökségét.
A népviseleti szemle (melyen jelen voltak, mezőségi, széki, kalotaszegi, de székely viseletek is) után, a beöltözött diákok és tanárok, a tanintézmény aulájában, közösen elénekelték a Himnuszt, először az elemisek, majd pedig a többiek is.
A diáktanács, sorsolással díjazta a beöltözött diákokat. A díjakat a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum szülői bizottsága biztosította.
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6595-1024x683.jpg)
Kérésünkre az iskola diáktanácsának az elnöke, Balla Péter a következőket nyilatkozta az általuk kezdeményezett és lebonyolított eseményről: „A Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban első alkalommal hirdettünk népviseletes napot, melyet a magyar kultúra napján, január 22-én szerveztünk. A magyar népi kultúra szellemi és tárgyi darabjai oly szerencsésen és oly nagy sokaságban maradtak fenn, hogy ebből a gazdag örökségből most mi, a mai nemzedék is meg szeretnénk mutatni egy szeletet. A rendezvény egyik nem titkolt célja volt az is, hogy az iskolát a legszebb és legkülönlegesebb népviseletek uralják, valamint, hogy a diákok megismerjék egymás kultúráját. Büszkék vagyunk, hogy ilyen sokan viseletben töltötték ezt az iskolai napot.”
A diáktanács által szervezett népviseletes nap nem meglepő, ugyanis nagyon tevékenyek, havi rendszereséggel szerveznek eseményeket az iskola diáksága számára, így otthonossá varázsolják az iskolát és az iskolai életet.
Riti József Attila
A linkekre kattintva megnézheti ahogyan a diákok éneklik a Himnuszt!
https://www.facebook.com/magyariskolamezosegen/videos/328952133471441/
https://www.facebook.com/magyariskolamezosegen/videos/721173989758592/
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6442-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6470-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6471-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6521-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/MG_6533-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/IMG_0200-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/IMG_0214-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/IMG_0216-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/IMG_0222-1024x683.jpg)
![](https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2024/01/IMG_0232-1024x683.jpg)
Fotó: Riti József Attila és Fodor Nóra